Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1959-10-17 - 1959-10-18

MMBI I —m j 0069&- 6 - ' Pártunk Központi Bizottsága, összevetve a mi eddigi fejlődésünket, a dolgozó népünk törekvéseit a SZU 7 éves -érvének célkitűzéseivel, a népi Kina ugrásszerű előretörésével,a többi szocialista országok fejlődésé­nek egyre gyorsuló ütemével, 1959* március 6-án meghozta a maga hatá: ozatá.t, amelyben javasolta a szocialista építés meggyorsítását, illetve azt, hogy népgazdasági tervünk egy pár fontos mutatójának végrehajtását valósít­suk meg 1959• év végén. E határozat nyomán és a Budapesti PB felhívása nyomán amely a dolgozó nép akaratát és xivánságait összegezte, üzemeinkben, dolgozóink körében egyre nagyobb tért hódi­­tett a kongresszusi verseny, amelynek során a márciusi határozat célitüzéseit igyekeztek és igyekeznek valóra­­váltani. A kongresszusi verseny során kerületünk üzemei­nek; vezetői és dolgozói 62 millió í't-os értékben tették meg felajánlásukat, vállalva azt, hogy az év végére térve­inket 4 -al túlteljesítjük, termelékenységűnket 5 -al növeljük, önköltségünket 2 és fél %-al csökkenteni fog­juk. A 8 hónap során a 62 millió Et. vállal, .sunkat 3 és fél .-al túlteljesítettük. A 8 hónapi tervünket 105 %-ra, expőrttervünket 105,3 -ra teljesítettük. Termelékeny­ségünk növekedése 5,1 %-al növekedett. önköltségünk csök­kentése terén azonban csak 1,4 %-os csökkentést tudtunk elém- a 2 és fél %-os csökkenés helyett. Látszatra jól állunk és ténylegeseidézek az eredmények megbecsülendők és biztatók. Azt mutatják, azt bizonyítják, hogy pártszerve­zeteink, gazdasági, vezetőink: és dolgozóink komoly erő­feszítéseket tettek á márciusi határozat végrehajtása érdekében. Emellett azonban a gazdasági épitőmunkában mégis vannak problémáink: és úgy gondoljuk, hogy ezek csak kkor oldód­nak meg, ha nem laprangani hagyjuk, hanem ezeket ki­• élezzük. I------------------------------------,

Next

/
Thumbnails
Contents