Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1959-10-17 - 1959-10-18
I 00690 | I - 2 -és a kapitalista világ között folyik ez a harc. ízt teh t mi sem nézhetjük sem kívülről, sem távolról, hanem arra kell törekednünk, hogy minél eredményesebben vegyük ki a részünket ebből a harcból. Ezt ugyancsak nem hagyhatjuk figyelmen kívül, araikor az elkövetkezendő feladatainkról tárgyalunk, mert minél jobban erősíted hazánk politikailag, gazdaságilag, kulturális szempontból, annál jobban erősíted azt a harcot, amely a szocializmus ügyét, a béke ügyét szóig'ja. Mindebből következik, hoLjy a jelenlegi nemzetközi helyzet az nemcsak lehetővé teszi szamunkra, hogy főfigyelmünket és erőink zömét a szocialista építés, a szocialista munkára fordítsuk, hanem szükségszerűvé is teszi a tőkés világgal sze beni harcunk eredményessége növelése szempontjából. Belpolitikai helyzetünket elemezve számot adhatunk arról, hogy kerületünkben ugyanúgy, mint hazánkban, a szocializmus erői szilárdak és növekedőben vannak. Elért eredményeink, Pártunk politikáj 'nak helyességét igazolják és erősítik. Az elmúlt két év során tovább„erősödött kerületünkben is a proletárhatalom, tovább mentünk erőle hazunkkal f"- együtt a szocializmus utján. Pártbizottságunk irányítása mellett újjászerveződött rendőrségünk, honvédségünk egyre eredményesebben tölti be hivatását. Úgy a rend, a közbiztonság fenntartásában, mint a népi hatalom ellen áskálódok és tevékenykedők kordában tartásában. A proletárhatalmat erősiti a felfegyverzett munkásosztály, a munkásőrség megtestesítésében, amely ma már egyre jobban forgatja a lőfegyverét. Ezt bizonyítják a zászlóaljunk legutóbbi lőeredményei, amelynek nyomán a zászlóalj 78í-a kiváló eredményt ért el, > a többi 22% 5 kivételével pedig jó eredményt ért el. Valamint egyre inkább jobbár, forgatják politikai fegyverüket is, amit bizonyít, hogy munkásőrségünk majd minden tagja végez valami párt, vagy tósadalmi munkát. Ugyanakkor egyre egészségesebb és szorosabb kdpesolatot épített ki úgy a lakossággal, üzemi dolgozóinkkal, mint a ’ többi fegyveres tcstületeinkkel, a rendőrséggel és a honvédséggel. Itt a feladat a véleményei:' szerint „továbbra is az, hogy fegyveres testületeink tovább fejlesszék, erősítsék egyrészt erkölcsi, politikai, és harci felkészültségüké/, másrészt és ez legalább olyan fontos, kér létünk lakóival, dolgozóival való kapcsolataikat. 1 Tovább fejlődött és erősödött kerületünkben a kerületi tanácsok amely „egyik legfontosabb feladatát tölti be a munkás hat alom erősítésében, ahol az odaktildött kommunisták és a komniunist 'kát köf ' vető pórtonkivüli„dolgozók eredményes tevékenysége folytán tovább erősödött „és fejlődött tanácsunk 'llamhatalmi és államigazgatási I tevékenysége. fov?Ib szélesedett társadalmi tevékenysége és ezzel I tovább erősödött tömegszervezeti jellege, tömegkapcsolata. Ebben szerepet játszott többek közt, hogy mankójában egyre jobban érvényesíti „az oszt'lypolitikát, egyre jobban kezd érvényesülni tevékenység élven a kerület lakóival szembeni felelősség és emberiesség, valamint az a községpolitikai terv, amelyet különösen ez évre dolgoztunk ki, és amelyet a dolgozók részvételével nagyjából meg is valósítottunk. Ennek nyomán nemcsak aztaít- sikerült elérnünk, hogy több mint két és félmillió forint érték létrehozásával meggyorsi- i toltuk Zugló íejlodését, hanem azt is, és ez táln még fontosabb, hogy lakói„és dolgozói tízezreit vontuk be a községpolitikai terv megvalósítászba. Es ezzel szélesebb alapokra helyeztük a tanács tömegbázisát, tömegkapcsolatát, mozgalommá fejlesztettük kerületünk ben a társadalmi munkát. L ..--w -^i