Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Agitációs és Propaganda Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.18.a/11)

1981-11-09

* g :: \GYAR HAJÓ ÉS DARUGYÁR j l, j JELENTÉS a szakmunkásképzés és továbbképzés helyzetéről a Magyar Hajó- i ; éa Qarúgyárban I I I l«PPp: ' Vállalatunknál a munkások képzését,továbbképzését és ennek tervszerű szervezését az elmúlt időszakban a központi elvá­rásokon túl, saját helyzetünk is indokolta. Az általános létszámcsökkenés erőteljesen éreztette hatását a fizikai dolgozók körében, amelynek következtében a szüksé­ges szakmai egyensúly megbomlott. Ugyancsak szakmai összeté­tel változást követelt a terraékszerkezetváltás is. E két té­nyezőn túl figyelembe kellett venni a terrnelőberendezésekben végbement korszerüsitést és ezekkel együtt járó technológiai változásokat. A fentiek figyelembevételével az 5»ötéves terv időszakára^át­fogó oktatási tervet készítettünk és dolgozóink képzését és továbbképzését ennek alapján végeztük. Időközben a körülmények, követelmények változásával új igénye­ket is ki kellett elégíteni. Az 5* ötéves tervidőszakban célkitűzéseinket összességében a következőképpen realizáltuk; Fizikai dől rozéink általános, műveltségét és lej olázottrácát c.élzo á.i lami oktatásban való részvétele A tervidőszakban a fizikai dolgozóink közül 2.125 fő járt és nagyobb részben végzett különböző állami iskolát. Ez az ösz­ázé s állami oktatásra járóknak 68%-s., illetve az ötéves átla­gos fizikai létszámnak, mintegy 34»5&-S. Ez iskolatípusonként a következő: i 8 általánost végzett 5?2 fő középiskolát végzett 1539 " főiskolát végzett 47 " egyetemet végzett 6 " SZET-re járt 12 » lo 4 { Pu ;;v á‘r. I !'• • ‘ _________________________________________________________________________________________J l-------------------------------------------------------------------------■■■■■1 ■■ MmJ ; / • ■■■-»■ ---------——---------------------- — - - - ---- ---- ,

Next

/
Thumbnails
Contents