Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Agitációs és Propaganda Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.18.a/11)
1981-11-09
á 0- 5 -nagy számban fejtik ki véleményüket, nemcsak bírálnak, hanem konstruktív javaslatokat is tesznek. Az üzemi - munkahelyi demokrácia szükségességének megkérdőjelezését, esetenként részvétlenségbe fulladását ott tapasztaltuk, ahol megtartásaik formális, a tájékoztatás nem közérthető, vagy a felvetésekre nem érkezik megfelelő válasz. 1 j A szocialista életmód fejlesztése változatlanul általános igény. Elismeréssel szóltak azokról a törekvésekről, melyek pontosabb meghatározására, gyakorlati megjelenitésére irányúlnak. E mellett még nehezen érlelődik az a felfogás, mely szerint a szocialista életmód alapvetően gyakorlati politikai követelmények rendszere, amely a társadalmi való Ságunkra épül és magában foglalja az egyénnek a munkához, a társadalomhoz, a kultúrához, a szocialista együttélés normáihoz való viszonyát. Értelmezését leszűkítik az anyagi javak megszerzésének módjára, mértékére és a felhasználás mikéntjére, vagy az emberek viselkedésére. Egyesek csak a munkahelyen, inig mások a magánéletben tanúsított magatartás alapján Ítélkeznek. Ila nem is tömegméretekben, de a gyakorlatban tovább él a közösségtől való elszakadásra, a szerzésre, a harácsolásra való törekvés, a i kispolgári mentalitás, az egoizmus és a sznobság. Már jelentkezik a közvéleményben olyan nézet, hogy a kisüzemi és kiegészítő gazdaságok terjedése ezt a tendenciát tovább erősiti. Szocialista hazafiságon egyre többen elsősorban a szocialista építőmunkához, a szocialista nemzethez való viszonyt, az azért való aktív, tudatos cselekvést értik. A proletár internacionalizmus értelmezésében bővülő teret kap a szocialista országok, népeik munkájának megbecsülése, eredményeik elismerése, gondjaik miatti aggódás. Kritériumának változatlanul a Szovjetunióhoz való viszonyt tekintik. Ettől eltérő nézetek elsősorban eredményeink túlértékelésében, nemzetiségi politikánk túlhangsúlyozásában jelentkeztek. Fiatalok körében - egyre szűkülő rétegében - még tapasztalható, hogy a hazafiságot, a hazafias tetteket nem e1sősorban a mindennapi becsületes helytállásban, > i 0 j v |... .............................. ..)|M—I / >