Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Agitációs és Propaganda Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.18.a/11)

1973-04-23

J • 'p j i í /- 15 -Az oktató-nevolő murifóa segitéso A közoktatáspolitikai,. ifjúságpolitikai határozatokat elsődlege­sen a taggyűléseken ismertetik, elemzik és a feladatokat is eze­ken határozzák meg, majd ezután következik az egész testülettel 1 a megtárgyalás. A-.pártszervezet - mint szervezet - egységes a határozathozatal­ban, annak képviseletében, a meggyőző és agitáciés munkában. A továbbiakban, a végrehajtás során azonban már nem mint szerve­zet, hanem mint egyének vesznek részt a munkában. Ebből követke- ^ oiu, Uoejf ct tel^osités színvonala sokszor lényegesen eltérő, függ az elvtársak szakmai felkészültségétől, tehervállalásától, munkai­­fegyelmétől. A pártszorvezéti tagok nagy többségének a konkrét beosztáson ki-, vül általában iskolai társadalmi munkája is van, közülük sokan ; nemcsak iskolai, hanem kerületi szinten is tevékenykednek. Mivel mindennapos feladataikon lcivül az egész iskolát érintő fe­ladatok végrehajtásában is résztvosznek, nemcsak igény velük szemben, hanem gyakorlat is, hogy saját területükön túl nagyobb összefüggésekben is látnak és gondolkodnak, és a problémák meg­oldását is jobban segíthetik. így pl. uttörövezetés, gyermekvó­­delem, pályaválasztás, munkaközösség-vezetés - olyan konkrét fe­ladat, amelyet ugyan minden pedagógus az osztályában is elvégez, de iskolai szinten ezt ogy-cgy felelős fogja össze, irányítja* szervezi, s bizonyos mértékig számon kéri. Ezáltal a vezetés gondjaiban is részt vosz.bimwüvos V A párttagok az 1972/73-as tanévben különösen kivették részüket az oktató-nevelő munka segítéséből. A KB határozat egységes ér­telmezése, a feladatok kijelölése, a rendeletek megjelenése előtt mér megvalósítható tennivalók meghatározása és a testület moz.gó­­sitása terén kiemelkedő munkát végeztek. A határozat feldolgozása, a feladatok kijelölése után azonban úgy tűnik, hogy lendületük, kezdeményezőkészségük megtorpant® d 17. ........ ii ■ -..... — —.— -----— - ________ _______ ______|

Next

/
Thumbnails
Contents