Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.18.a/10)

1986-05-09

! _________ i Éj V# I- 8 -A nártcsooortok lehetőségei a taggyűlések napirendjeinek előkészítésében, a párttagság mozgósításában, a közösségi nevelésben, egyes konkrét helyi kérdések megvitatásában, a lehebőségek feltárásában, a tömepkapcsolatok erősítésé­ben, a salát területűken meglévő hibák, hiúnyen3a?;ok elle­ni fellépésben nagyobbak, mint ahogy azzal számolnak. * UK A pártbizottságoktól, pártvezetésé,péktől az alapszervezetek a szükséf-esnél kevesebb segítséget, útmutatást kapnak ahhoz, hogy a taggyűlések és vezetőségi ülések funkciójuknak mind­jobban megfeleljenek, a szükséges határozatok és állásfogla­lások a kellő színvonalon megszülessenek. . —. O II. , Kerületünkben a pártszervezetek önállóságának, kezdeményezőkész­ségének fejlesztésére irányuló törekvéseknek jelentős eredményei vannak. A pártfórurnokon elfogadott határozatok, állásfoglalások lényeges szerepet töltenek be a társadalmi és gazdasági vezetés a párttagság és az egész dolgozó kollektíva cselekvésének orien­tálásában. A legnagyobb bizalom és egyben a fokozottabb elvárá­sok is a pártfórumok felé irányulnak. Erőteljes igény mutatkozik, hogy a helyi tennivalók megjelölésé­ben, a mozgósításban, az aktív politizálásban teljesebben betölt-^ sék politikai szerepüket a pártszervezetek. A mai körülmények, az uj feladatok parancsoltán követelik a pártszervezetek hatéko­nyabb, konstruktivabb munkamódszereinek kialakítását. Ennek érde­kében a kerületi Pártbizottság a nártfórumok - mindenek előtt a taggyűlések - színvonalának továbbfejlesztésére a következő fela­datokat határozza meg: 1•/ A pártszervezetek a pártfórumok munkájának színvonalasabbá tételével érjék el, hogy eszmei-politikai, szervezeti és cse­lekvési egységük tovább javuljon. A taggyűlések legyenek a tag­ság egységes álláspontja kialakításának legfőbb fórumai. 1111 " ‘ 1 ">'*111 *....... -----34-

Next

/
Thumbnails
Contents