Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/10)

1985-11-29

fi- 3 -A pártmegbizatások rangja nem növekedett elfogadhatóan. A hozott határozatok végrehajtásában a személyes felelősség nem erősödik megfelelően. A határozatokból adódó feladatok megbízatásokra bon­tása nem kielégítő. Az elhatározások megoldásának ellenőrzésében nincs kellő következetesség a pártszervezetekben. A párt politikája melletti kiállásban - elsősorban gazdasági 1 helyzetünk következtében - a ^korábbiaknál is nagyobb erőpróbá­nak voltak kitéve a párttagok. Elsősorban ebből adódóan vállal­ják kevesebben a nyílt vitát, a meggyőzést kevesebben. Javult a pártszervezetek érzékenysége a tagság észrevétellel és javaslatai iránt, a felvetett kérdések megválaszolásában hatá­rozottabb előrelépés volt tapasztalható. A hibák feltárására, megoldására, a helytelen gyakorlatok megváltoztatására irányuló javaslatok kezdeményezése, ösztönzése nem kielégítő a pártszer­vezetek, tömegszervezetek és a gazdasági vezetés részéről. A párttagfelvételi munka célkitűzéseinek többsége megvalósult. A felvettek között továbbra is magas a munkások aránya. A fia­talok tagfelvételének csökkenő tendenciáját megállítottuk, nö­vekedés van, de célkitűzésűnket nem értük el. A pártból kikerül­tek között nőtt a politikai okokból kilépők száma. ! A kerületi ifjúság helyzetének felmérésére, a közöttük folyó munka további feladatainak kidolgozására került sor. A munka eredményes folytatása a kerületi Pártbizottságtól komoly, szak­­szerű segítséget és következetes ellenőrzést igényel. A kádermunka demokratizmusa és nyitottsága fejlődött. A párt az országgyűlési képviselő, a tanácstagi, a népfront és a szakszer­] vezeti választások káderfeltételeinek biztositása során egyre inkább előtérbe került a kollektívák véleményének figyelembe­vétele, az alkalmasság kérdése. A kádermunka olyan új terüle­teinek, mint a Vállalati Tanácsok és igazgatók választása, több­ségében jó tapasztalatokat hozott. Ez évi országgyűlési képviselő és tanácstagi választások poli­tikai sikert hoztak a kerületben is. A jelölő és választói gyű­lések, találkozók aktivizálták a lakosságot, jó légkörben zaj­lottak le. 1 «I r L--------------------------------------------------------------------------------j i '■ » ;v ... I-• >

Next

/
Thumbnails
Contents