Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.18.a/10)

1983-12-06

L. fe 4 i- 5 -a száma, akik még nem értették meg, hogy a nehezebb körülmények nem a párttagok iránti követelmények csökkentését, hanem ellen­kezőleg, fokozását teszik szükségessé. Érzékelhető, hogy fokozó­dott a tenniakarás a párttagok részéről, mégis szükséges erő­sítenünk a vállalt célok, a feladatok végrehajtásáért történő fokozott kiállást. I A pártszervezetek általában tudatosan és eredményesen, a meg­győzés módszereivel óvják, javitják a pártfegyelmet. Jórészt ennek következménye, hogy a vétséget elkövetők száma az előző évhez képest 13 kai csökkent. 1 Az óv folyamán csökkent a társadalmi tulajdonban okozott kár, szocialista erkölcsöt sértő cselekmények száma, gondatlanságból elkövetett balesetek száma. Ugyanakkor változatlanul magas a mun­ka és szolgálati fegyelem megsértéséért, szocialista erkölcsöt sértő magatartás, a társadalmi tulajdon ellen elkövetett vét­sége^ száma az össz—büntetésen belül, /lopás, csalás, sikkasztás/ Növekedett az előző évhez viszonyítva a munka- és szolgálati fegyelmet megsértők, tagkönyvelvesztós miatt felelősségre von­tak száma. A kerületi Pártbizottság 1982, márciusa óta gyakorolja a méltá­nyossági jogkört. 1983-ban a kerületi Fegyelmi Bizottság 12 méltányossági javaslatot tárgyalt, s ebből 10 esetben alkalmazott a VB méltányosságot feddhetetlenségüket elvesztett párttagok esetében, /6 fő deviza, 1 fő csalás, 1 fő súlyos testi sértés, 2 fő ittas gépkocsivezetés anyagi kár és személyi sérülés okozása/. A VB 2 főnél nem fogadta el az üzemi pártszervezet méltányossági javaslatát. Az esetek többsége azt igazolja, hogy a pártszerve­zetek kellően mérlegelik az elkövetett cselekmény súlyát, a párt­tag eddigi életútját, s ennek alapján tették meg móliáiyossági javaslatukat. A pártalapszervezetelc összességében eredményesen tudták moz­gósítani a kerület párttagságát, pártonkivüli dolgozóit az ezóvi feladatok végrehajtására. Tovább javították az előttük álló fela­datok végrehajtásának egységét és fegyelmét. A pártalapszerveze­­telc növekvő számban érezték a pártcsöpörtmunka színvonal javítá­sának fontosságát. Több konkrét feladatot és megbízatást adtak a pártcsoportoknak feladataik sikeres elvégzése érdekében. ?-----------------------------------------------------------------------------------------------; > ra.p

Next

/
Thumbnails
Contents