Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Vezetői értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.18.a/8)

1987-03-30

. § I lana szabályozás, illetve a jogszabálynak non minősülő /nem kötelező, vita alapot teremtő/, a különféle szervek részéről kiadott irományok egész sora /tájékoztató, ajánlás, irányelv, magyarázat, értelmezés, stb./. Ugyanakkor elmondható, hogy mindezen nehézségekből fakadó fel­adatoknak vállalatunk kollektívája, illetve a Vállalati Tanács jól megfelelt, mert az alakulás óta eltelt több mint másfél év alatt, a megtartott nyele VT ülés során fokozatosan előre lé­pett, a testület felnőtt a feladatokhoz, számos fontos kérdést vizsgált, vitatott, elemzett, jelentős határozatokat hozott, megalkotta második - az elsőnél lényegesen színvonalasabb - szervezeti és működési szabályzatát, megfelelő tapasztalatokat fs szerzett, túljutott a kezdeti nehézségeken, lerakta a működés alapjait, üzért ma már teljes egészében a stratégiai, a gazda­sági irányítás kérdéseivel foglalkozik. Szí az utat a kollektí­va úgy tette meg, hogy ennek során számottevő probléma, irány­változás, vagy maradandó nehézség nem állt elő. 3 egy idő óta számos helyről /vállalatok, intézmények részéről/ jelentkezik tapasztalatcsere, tanácsadás igénye, sőt egy vonatkozó tudomá­nyos kutató munka /MTA-KSZfiP Ep.-i Biz.Okt.Ig./ alapadatait, példáját szolgálja a vállalat. A VT az eddigi 3 ülésén 5G határozatot hozott, s az alábbi fontosabb kérdéseket tárgyalta tervszerűen /jóváhagyott munka- és ülésterv alapján/: A VT megalakulása. A VT szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyása. A VT elnök és elnök h. megválasztása. Az igazgató megerősítése. Az igazgató közép­távú feladatainak meghatározása. Az igazgató alapbérének, 1935. évi prémium-feladatainak és prémiumának meghatározása. Felelős jogászi közreműködés és jogi felülvizsgálati tevékenység biz­tosítása a VT működéséhez. Szervezeti módosítások jóváhagyása. Kitüntetési felterjesztés jóváhagyása. Közép- és rövidtávú gazdaságpolitikai koncepciók jóváhagyása. Az 1935. évi gazda­sági terv jóváhagyása. Beruházási, hitelfelvételi, kötvény kibocsájtási, -vásárlási, vagyon átadás-átvételi, kölcsön nyúj­tási és felvételi, szervezeti egység átadás-átvételi döntési ■ 9- 3 -“V " ' -­­. » * a*

Next

/
Thumbnails
Contents