Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Vezetői értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.18.a/8)
1986-02-10
1 4 I- 6 -Ennél fogva a lakossági hozzájárulás kétféle képpen kell, hogy megvalósul jón. Először szükséges egy "bekapcsolási dijat fizetni, másodszor szükséges egy üzemeltetési dijat fizetni, mely mértéke attól függ, hogy az előfizető mely szolgáltatásokat veszi igénybe. Természetesen a rendszer kiépítéséhez szükséges anyagi ala* pok megteremtésének egyéb lehetősége is lehetséges. Ez esetben a lakosság közvetlen hozzájárulása nélkül történne meg a kiépités, amikor is az épittető /és itt saját kerületünkre is megfogalmazható/ más utón jut anyagi eszközökhöz. Itt feltétlen meg kell emliteni az ipari hátteret, fejlesztési alapolcát, vagy hitel, kutatás-fejlesztési alapokat, melyek rendelkezésre állhatnak. Feltétlen érdemes kihangsúlyozni, hogy Budapest területén még sehol sem épült fel egész kerületre kiterjedő hálózat, igy a mi esetünk lakosságának létszáma, lakószáma, ipari és közületi, társadalmi-politikai fontosságára tekintettel példa lehet és mint a jövő kísérlete szerepelhetne. Feltételezhető, hogy megfelelő politikai és gazdasági előkészít őssel egy sor intézmény, iparvállalat, hatósági szerv megnyerhető, mind eszmei, mind gazdasági támogatónak. Viszont az üzemeltetési, fenntartási költségek ez esetben is ^ felmerülnek. Ez esetben a lakossági hozzájárulás mértéke is döntés kérdése, de véleményünk szerint ezt már nem szabad ingyenessé tenni. Korábbi számításaink alapján egy kiépített rendszer állagának fenntartása az egyéb üzemeltetői feladatokat leszámítva vételi helyenként 20-22 Ft-ba kerülne havonta. Térnészétesen az intézményi költségek ebben nincsenek benne. A KTV rendszer építésének sorrendjét a következő képpen lehet meghatározni: 1. Szükséges egy döntés, mely elhatározza, hogy a rendszer kiépítése szükséges ______________________16. _______________