Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1988-05-18

1 / I é A tömegoktatás eddigi gyakorlatának megfelelően működő tanfo­lyamon elsősorban a pártba jelentkezők, valamint a pártba újonnan felvett fiatalok, aktivisták vegyenek részt. "A szocializmus építésének soron levő feladatai (1 éves) A témakör keretében négy önálló tanfolyam megszervezésére ke­rüljön sors "Megújuló szocialista gyakorlatunk" "Életünk és az erkölcs" "A szocializmus építésének történelmi tapasztalatai" "Gazdaságpolitikánk a gyakorlatban" A tanfolyamok célja: egyrészt a pártértekezlet anyagának meg ismertetése, másrészt a politika számára az adott időszakban fon­tos és a párttagságot foglalkoztató kérdéskörök tematikus megví tatása. Továbbra is kiemelt feladatuk, hogy az elméleti alapok és a gyakorlati tennivalók összekapcsolásával segítsék a résztvevők marxista-leninista műveltségének elmélyítését, s egyidejűleg moz­gósítsanak a cselekvésre. A pártértekezlet teljes anyagával foglalkozó tanfolyam minden, az erkölcs és világnézet, illetve a történelmi tapsztalatok kér­dései iránt érdeklődő pártszervezet számára ajánlott. A gazdaság­­politika gyakorlati kéréseit pedig elsősorban azok a pártszerve­zetek dolgozzák fel, ahol a párttagok többsége a tanfolyamot még nem végezte el, illetve akiknek politikai szempontból szükséges a tematika elsajátítása. Javasoljuk, hogy az egyes pártszervezetek a "Gazdaságpoltikánk a gyakoriatban"-tematikán belül - a helyi igényeknek megfelelően - szervezzenek politikai vitaköröket is. "Időszerű ideológiai és politikai kérdések" (1 éves) A tanfolyam cél ja: elméletileg megalapozottan ismertetni a ve zető testületek főbb határozatait, reagálni a párttagságot fog­lalkoztató aktuális kérdésekre. A tanfolyam a politikailag felkészült párttagok, pártonkivül* vezetők és értelmiségiek számára ajánlott. A feldolgozásra, me;} vitatásra kerülő témákat a központi ajánlásokból - a résztvevők érdeklődését figyelembe véve - a pártszervezet vezetősége jelöla meg. "Előadásos propaganda"

Next

/
Thumbnails
Contents