Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1988-04-13

II ' I- 5 -e., A KISZ helyzetének és szerepének markánsabb megfogal­mazását várják el. | f., A gazdasági reform további folytatása mellett foglalnak állást annak megjegyzése mellett, hogy a reform a dokumen­tumban felemás és visszafogott. 3./ Megállapítható, hogy a pártszervezetekben rendkívül felelős­ségteljes és higgadt vita folyt a dokumentumról, a vitában résztvevők szándéka egyértelműen a jobbitás és az előrehala­dás volt. Ez a tagság- ki a vitákban részt vesz - már korábban : ^ állástfoglalt abban, hogy a jelen helyzet nehézségeinek meg­^ oldását a párttól várja, és a párttal együtt kívánja végre­hajtani. A tagkönyvcserét követően a tagság ma már egy más, és uj felelősségtudattal vizsgálta a dokumentumot, és ennek felismerése ránk nézve kötelező. Olyan politikát vár, mely nem csak fellülről, hanem allulról is építkezik. Tóth Imre elvtárs kérdésére dr. Kiss Péter elvtárs válaszolt. A vitában rósztvettek : Tóth Imre, Szabó Jánosné, Gábor Péter, Kiss Zoltán, Tari László, Oros Albert, dr. Stiller Magdolna, Jelencsik Imre, n Mészáros Imre elvtársak- Az előterjesztett javaslat jól kezelhető, bár meggondolandó, hogy a Pártbizottság számára egy terjedelmében rövidebb, a javaslatokra nagyobb figyelmet fordító előterjesztés kerüljön. Egyértelmű, az eddig lefolyt viták alapján - de a már korábban lefolytatott beszélgetések tapasztalatai is ezt támasztják alá - hogy a párttagság és a vezetés között a bizalmatlanság nem mérséklődik, hanem növekvőben van. Épp ezért a pártértekezlet alapvető feladata, hogy a tagság, és a vezetés között egy kö­zös platformot alakítson ki. Ha ez nem sikerül, akkor "mocsár" jön. io. ___________________________ I ___________ ______________________________—■——— i

Next

/
Thumbnails
Contents