Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1986-11-19
A tulajdonosok az elemi biztonsági, elővigyázatossági elvárásoknak sem tesznek eleget, értékeiket a gépkocsiban hagyják, riasztó vagy más védelmi rendszereket csak elvétve találunk. A vagyon elleni bűncselekmények több, mint 20 #-át a betöréses lopások, elsősorban a lakásokba történő jogtalan behatolások jelentik. Az elkövetési módszerek széles skálájával szemben szinte egysikú a bűnelkövetést lehetővé tevő állampolgári magatartás. A legelemibb biztonsági berendezések hiányoznak annak ellenére, hogy jelentős készpénz * | és ingóság lelhető fel. Jellemző az ajtóbefeszités és riglihúzós, a folyamatos és szervezett elkövetés. A társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmények lassan mérséklődnek. Ennek ellenére mellőzhetetlen, hogy a kerület vállalak r tai és intézményei tartsák be a vagyonvédelmmel kapcsolatos jogszabályi előirásokat, elsősorban biztonságtechnikai eszközök felszerelésével, hatékonyabb belső ellenőrzés kialakításával. A szállodák környéke, aluljárók, az Élmunkás téri piac, egyes éjszakai szórakozóhelyek táptalajai a devizabűncselekményeknek. Rendszeres az illegális valutaátváltás, a piacon a csencselés. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy az egyes elkövetői magatartások és azok differenciált megítélése szükséges. Kedvező az erőszakos, garázda, a közrendre és közbiztonságra fokozott veszélyt jelentő bűncselekmények számának alakulása. Növekedési üteme ^ elmarad a fővárosi aránytól, 1984 óta mérsékelt csökkenés tapasztalható. Jellemző azonban az elkövetési módszerek brutalitása, az elkövetést lehetővé tevő, azt sokszor provokáló sértetti közrehatás. A kisebb súlyú, vagyon elleni bűncselekmények zömét az egyre magasabb számban fellelhető közveszélyes munkakerülők, lumpen elemek követik el. Ez súlyos problémát jelent, annak ellenére, hogy egyre gyakoribb a rendőrségi kényszerintézkedés velük szemben. Kerületünkben a szabálysértések gyakoriságát vizsgálva megállapítható, hogy két magatartási forma mutat kiemelkedő, nagyságrendjében alig változó tendenciát:- tulajdon elleni szabálysértések- szeszesital fogyasztás közterületen. ;* 4LJJ ~[ji|jj. : ____ _ , *** — ** ! —-------------T- - * ----------~--------------------------------—____________________________________________________________