Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1986-07-09

é J í 1 Fontosnak tartom, hogy kialakult a szakigazgatási veze­tőknek az a gárdája, amely a vázolt nehézségek közepette is jé szinvonalu, törvényes ügyintézést biztosit. A tanács szakigazgatási szerveinél az ügyészség rendsze­j résén végzett vizsgálatokat. Kissé részletesebben térek ki a Lakásügyi Osztály,a Mű­velődésügyi-, Egészségügyi és Sport Osztály, valamint az Igazgatási Osztály tevékenységére, mivel e három osztály­­_ nal van nagyobb tömegű hatósági ügyintézést érintő tevé­­^ kenység. i A Lakásügyi Osztálynál korábban meglehetősen sok panasz volt arra,' hogy"az osztály dolgozói az ügyfelekkel szem­ben nem megfelelő hangot hasznainak, vizsgálataink során és konkrét törvényességi kérelmek kapcsán pedig komoly ér­demi hibákat is feltártunk, valamint gyakori volt az ügy­intézési határidők túllépése még egészen egyszerű ügyekben is. Az elmúlt évtől az állomány az osztályon csaknem teljesen kicserélődött, az ügyfelekkel való érintkezés hangneme miatti - ügyészséghez érkező - panaszok szinte megszűntek és az ügyintézési szinvonal is javult. Az átszervezés eredményeként jött létre a Müvelödésügyi- Egészségügyi és Sport Osztály. Ennek keretében működik'a Ös'aTad'védelmi Csoport,' amely az úgynevezett komplex csa­ládvédelmi koncepció szellemében, vagyis egy egységes szem­­lélet keretében kell, ho§y végezze sokrétű feladatait, s Ez a szemlélet - megítélésünk szerint - kibontakozóban van,^ de változatlanul nem tartjuk kielégítőnek az alkohol­istákkal szemben rendelkezésre álló jogintézmények alkal­mazási gyakorlatát. A kötelező gondozásba vételre, illetőleg kötelező intézeti kezelésre irányuló eljárások kezdeményezése számszerűen sem elegendő, de a lebonyolításuk- is elhúzódik, akadozik - s mindez végeredményben azzal jár, hogy az intézkedések hatékonysága messze elmarad a szükségestől is, nem is be­szélve a lehetségesről. Az Igazgatási Osztály keretében folyó szabálysértési ügy­­íntézés nagyságrendje, és a bekövetkezett jogszabályi vál­tozások miatt érdemel külön emlitést. Go- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents