Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1985-04-10
I- 6 -Adjon politikai támogatást a vállalatvezetés azon intézkedéseihez, melyek a racionálisabb, hatékonyabb munkára irányulnak, biztosítsa a feladatok végrehajtásának politikai f altétel o.it * Követelje meg és segítse elő, hogy a lakosság felé érdemi intézkedés, megfelelő válaszadás történjen. A vállalat sajátos jellegéből adódóan ismerje pontosan azokat a pimaszokat, észrevételeket, melyek a vállalat munkájával, működésével kapcsolatosak. Az állami személyzeti munkában, a párt kádermunkájában támasszon fokozottabb követélményeket a kiválasztásnál, az utánpótlással való foglalkozás váljék tudatossá. ^ A lakóterületi politikai szervekkel (körzeti pártszervezet, IINF) tartson szorosabb kapcsolatot, a vállalat munkájával összefüggésben igónyoljo véleményüket. A kerületi Párt-Végrehajtó Bizottság felleéri a Fővárosi Tanács Ingatlankezelési és Építési Főigazgatóságát. Vizsgálja meg, hogy:- az érdekeltségi rendszorbon milyen változtatások szükségesek ahhoz, hogy a takarékos gazdálkodás az eddigieknél jobban érvényre jusson,- az érdekeltségi rendszer milyen mósosításával lehet a Fővárosi JAVSZER-t az IIÍV által végzett felújítási munkálatokba - az éves szerződéseken túl - közvetlenül bekapcsolni,- a kötelezően előírt vállalat szervezeti rendszer.'a milyen változtatást indokolt végrehajtani, tovább' hogy az egyes intézkedései mennyiben töltik be fuhke.:-..ójukat (pl. válaszlevelezőlap). Adjon támogatást, hogy a kerületi lalcásfoJ újí 1 ás i ::vu i... végzésére a Fővárosi. 3.sz. Építőipari Vállalat legyen kijelölve, továbbá segítse elő, hogy az anyagi érdekelt,.-ág alapján is a kerületbe jelölt fővárosi építőipai .!, váila.; at nagyobb mértékben, generálkivitolozőkóut vegyen rész felúj ításolcb an. j____________________________________________________________________________________; ____ - _ . ■— - - ---. . ------- ---- -------— rs MIM trn Lt ---------------—------------ — —■ - — ■ ■— - ——---------------------——-■----—■ ■ -----— ----------------------------—----------------: ‘ '