Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1985-01-09
1 ^ 'n > é- 7 -\ 2./ napirend: dr. Bornemissza Sándor elvtárs a napirendhez szóbeli kiegészítést tett, melyben tájékoztatott arról, hogy a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában az első egyeztetés megtörtént. A koncepcióban egyetértés van.Jó szivvel és érdeklődéssel várják Angyalföldet. Sok fiatalt szeretnének látni a programjaikon. Az előterjesztéssel kapcsolatban elmondta: koncepcionális előterjesztésnek készült. Azt l kérik a VB-től, hogy erősítse meg a felfogásukat, a bizottság öszszetételét. Javaslatuk, hogy a kiállítás megtervezését szakemberekre (bízzák. /Kerületi vállalati szakemberekre gondoltak./ A rendezvényprogramokra tematika készítését tervezik felelősökkel, melyekről minden VB-ülésen tájékoztatást adnának. A részletes tematMt az operatív bizottságra lehetne rábízni, amit vezetői értekezleten lehetne megbeszélni. Az a véleményük, hogy az egész programot fel kell használni politikai céljaink végrehajtásához. A kongresszus után az első nyilvános politikai rendezvény lesz, mely elősegítheti a határozatok végrehajtását. Szólt arról a lehetőségről, hogy a Lenin-óvfordulóval kapcsolatos kerületi ünnepséget a székházban lehetne megtartani. /Kérte a Végrehajtó Bizottságtól, hogy az előterjesztésben foglalt ( koncepcióval és a tervezett metodikával értsen egyet, és tegyenek \ javaslatot. íA feltett kérdésekre Bornemissza elvtárs megadta a választ. A vitában részt vettek: Boros Béla, dr. Kiss Péter, Steiner Arnold, Szabó Jánosné, Deák Gábor elvtársak. I D^]^.Gshryf^lvtárs: JVB^ogad.fa ejt a Szovjet Tudomány és Kultúra Házának kezdeményezését^ Tartsuk magunkTrészéroj^^ámára kiemelkedően fontos és megtisztelő politikai eseménynek, amelyebben az időszakban/ kerül megrendezése. /Felszabadulás évf. után, Lenin évforduló előtt/. Szerencsés időpontban van. Éppen ezért rn-eg1: eltelő nyilvánosságot fog | kapni. Ez a f eMősségérzetreriret nap- yPi i hngv- növeljfe.- s&piv , hagy_az operatív bizottság összetételét a következő módosítással fogadjál el •■su dr. Doibrádi Lórádné kerüljön be Kánvási Péter helyett. Halász Etelka, mint kér. Úttörőelnök legyen tagja a bizottságinak. A tanács részéről Bornemissza elvtá.rs irányit| | | sa közvetlenül a munkát. Az opera^ bizottságban olyan emberek I ■, . I