Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1985-12-04

-15 -J . , * szemben a tömegkommunikáción kivül /mely 90 #-ot tesz ki/ a munkatársaktól, vagyis a nem intézményesitett forrásokból 25 #-uk szerzi be politikai információit. Mindezzel együtt döntő többsé­gük, ezen belül elsősorban a párt tagjai, a szocializmus álta­lános alapelveit fontosnak tartják a szocializmus megvalósítsa szempontjából, mint pl. az üzemek állami tulajdonát, a teljes foglalkoztatottságot, a demokratizmust stb. A politikai közérzet és gondolkodásmód szerves része a párt ep.;ységéről és a párttagokról alkotott vélemény. Döntő többségük I /80 %/ környezetében azt tapasztalja, hogy a párt tagjai a fon­tosabb kérdésekben nem értenek mindig egyet,ez ,a vélemény a párt­tagok között valamivel még erősebb is mint a pártonkivüliek kö­­rében. Elgondolkodtató az a tény, és ez független a párttagság­tól, hogy 60 #-uk úgy vélekedik a pártról mint eltérő érdekű i emberek csoportjáról. Általánosnak mondható az a felfogás, hogy minél szélesebb körű a vita, minél többféle vélemény hangzik el, annál kisebb a tévedés lehetősége szocialista épitőmunkánkban. Ezt - mely a _pártdemokrácia lényege - elsősorban a párttagok hangoztatták. Teljes megvalósulását a párt fontos feladatának tartják, mely napjaink politikai és gazdasági életének egyik kulcskérdése. Politikai szerepvállalásuk egyik jelzője a szervezeti tagság ill. az ott vállalt funkciók, munkák. Kerületi adataink szerint a szakértelmiségiek részvétele a pártbizottságok, pártvezetőségek és egyéb testületekben emel­kedő tendenciát mutat. Az üzemi intézményi pártbizottságok tag- . jainak 21,5 #-a mérnök és közgazdász, arányuk az 1980. évi vá­lasztásokhoz viszonyítva 55 #-al, a pártvezetőségben 50 #-kal növekedett. Az évente párttagnak felvett értelmiségiek 60-65 #-a mérnök és közgazdász. Ennek ellenére ez nem jelenti a teljes réteg politikai sze­repvállalásának növekedését. A társadalmi funkciók vállalása ugyanis erős kapcsolatot mutat gazdasági hierarchiában való elő­menetellel, vagyis a politikai szerepvállalás elsősorban azokra jellemző, akik egyébként is különböző szintű döntési lehetőségek­kel bÍrnak. * zz_ 1 -... - ..------------------------ -------------------------------­✓ * ----­­-----------------­—*■ ■ ■ - - --- --

Next

/
Thumbnails
Contents