Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1984-05-22

é í 1. sz. melléklet SZAKOSZTÁLYOK RÖVID JELLEMZÉSE ATLÉTIKA Szervezett, jól működő szakosztály, mely az országos egyesületek rangsorá- I bán az 1982-es és 1983-as évben I. helyezést ért el. Nemzetközi klasszisa versenyzője Szalma László, aki az 1983, évi fedett­pályás EB-n aranyérmet nyert. Juha Olga magasugró, a Los Angeles-i atléta csapat tagja lehet. Siska Xénia gátfutónk is nemzetközi klasszist képvisel. BIRKÓZÁS — { Korábban hazai és nemzetközi szempontból egyaránt kiemelkedő eredményeket elért szakosztály volt. Jelenlegi versenyzői állománya erősen közepes. Az 198l-es és 1983-as évben a felnőtt kötöttfogású csapatbajnokságot megnyer­ték. Ma két versenyző /Szilvásy Miklós 62 kg, és Miholek István loo kg/ tagja a válogatott keretnek. A legutóbbi évtizedben számos neves versenyzője volt a szakosztálynak: Dr. Hegedűs Csaba, Bajkó Károly, Kozma István, Doncsecz József, Torna Mihály. A szakosztály utóbbi két évben utánpótlás nevelés területén végzett munkája igen biztató. EVEZÉS A szakosztály 1983-ban - korábbi évek bizonytalansági helyzetéből kilábalva - stabilizálódott. A jelenlegi szakosztály- és szakmai vezetés nagy erőfe­szítéseket tesz azért, hogy a hazai élmezőnyben kedvezőbb poziciót szerez­zenek. A válogatott keretnek két kiváló adottságú versenyzőnk tagja: Bertényi Erika és Horváth Júlia /mindkettő várhatóan ott lesz Los Angeles-ben/. Az utánpótlás nevelésben lassú javulás tapasztalható. KÉZILABDA /női/ Az elmúlt évtized kimagaslóan szereplő, s a sportágban mind hazai, mind nem­zetközi szinten meghatározó szerepet betöltő szakosztályunk a legutóbbi esz­tendőben érthető okokból nem érte el sorrendben 12. bajnokságát. Sterbinszky, Csikné, Brinzay, Gódorné NagyMariann, Kuruczné, Krámerné időle­ges kiesésével olyan világklasszisokat kellett nélkülöznünk, amely egy ország válogatottját is érzékenyen érintette volna. A csapat nagyságát bizonyítja, hogy még ilyen körülmények között is csupán három ponttal maradt el a bajnoki ciatől. Az 1984-ben várható, hogy felnőtt első csapatunk újból régi hírnevéhez méltó­an fog szerepelni. A felnőtt válogatott keretnek 7 fő tagja: Gódorné Nagy Ma­riann, Barna Ildikó, Rácz Mariann, őriné Győrvári Györgyi, Angyal Éva, Fehér Zoltánná, Krámer Aladámé /nevezett játékosok valamennyien tagjai lehetnek az olimpiai csapatnak/. Az utánpótlás nevelés terén a korábbi eredményes munka kissé visszaesett. • / • 9JL . .. ' ''r' '1 ' '

Next

/
Thumbnails
Contents