Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1984-05-22
£ I- 1# -A ■altjánál fogva e téren is példát Mutatni akaró VASAS-ban sűrűn akoznak gondot az ilyen jelenségek. A következetes,elvszerü Megoldás nyilván adott, áa ennek egyenes következményeként nyomban számolni kell az érintett szakosztály - és rajta keresztül a club - eredményességének várható csökkenésével. Az SC jelenlegi vezetése kész elvállalni az ilyen esetekből eredő hátrányokat, segitve ezzel a sportélet egészének erkölcsi Megerősödését. E téren bátorítást és Megértést várónk a felsőbb politikai és sportszakmai I vezetéstől. Az élet minden területén - igy a sportban is - sok szó esik manapság az ismert gazdasági nehézségekről, illetőleg ezek áthidalásának lehetőségeiről* A megoldás érdekében tett intézkedések körében jőnéhány nagy egyesületnél - ^ egyebek között - szakosztály megszűntetésekre került sor. Álláspontunk ezzel kapcsolatban az, hogy mindent el kell követnünk szakosztályaink megtartása, nyugodt légkörű munkavégzése érdekében. E felfogásunkkal nem áll ellentétben az a kialakított koncepció, amely szerint a támogatás mértékét alapvető módon az eredményesség határozza meg. Első lépésként az Elnökség 19Ö4« februári állásfoglalását érvényesítve ezt kifejezésre juttattuk az évi bérfejlesztések elosztásakor a szakosztályoknál dolgozó edzők és vezető munkatársak körében. A költségvetési tárgyalásokon elmondottuk, hogy a jövőt tekintve csak ott számolhatnak többlet támogatás, évközi átcsoportoeitás lehetőségével, ahol az elvárások maradéktalanul teljesülnek. Vonatkozik mindez a nemzetközi kontingensek biztosítására is, amelyeket nem jogos járandóságnak, hanem az eredményes szereplés megérdemelt jutalmának tekintünk. A realitásokat szem előtt tartva fel kell készülnünk arra, hogy a költségek növekedésének mértékét egy ideig ■ég nem követi az államtól kapott támogatás, igy gazdasági helyzetűnk a közeljövőben aligha javul. Ilyen körülmények között a legjobb szándék ellenére, nálunk is felmerülhet a számszerű csökkentés gondolata. Ebben az esetben a club egészének érdekét tükröző, átgondolt, széles körben egyeztetett, ©bjektiv tényeken alapuló testületi döntést kell kezdeményeznünk. Ugyancsak idetartozóaa kell szólni a körünkben tevékenykedő társadalmi munkások kiemelkedő szerepéről, továbbá azokról az elvtársakról, akik bár a pelitikai; vagy gazdasági élet más területén dolgoznak, de magokénak tekintve örömeinket, gondjainkat: sok segitséget nyújtanak számunkra. A YASAS-nak a szó szoros értelmében nélkülözhetetlen tartópillére az a közel háromszáz társadalmi munkás, akik szakosztályainkban, és az elnökségben tevékenykedve, semmivel sem pótolható sódon támogatják célkitűzéseinket. Áldozatos munkájuk: fokozott megbecsülését a legutóbbi időszakban egyre erőteljesebb módon igyekszünk kifejezésre juttatni, születésnapi üdvözletek, újévi jókívánságok, speciális rendezvények, elismerések formájában is, de leginkább úgy, hogy igényeljük véleményüket, támogatjuk kezdeményezéseiket. E módszereket - amelyeknek alkalmazásit az érdekeltek jóleső érzéssel nyugtázzák - folyamatossá tenni, és tovább bővíteni fontos feladataink egyike. ____________________________________________________________________________________________’/- 21._______________________________________________________________________________ » •:»-------------------------------------------------------------------- -----_______________I