Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1984-12-07

I » v ' ' »- 68 -J * A pártcsoportok szerepe - különösen az erősen tagolt alap­szervezetekben - növekedett. Mind több kérdés kerül ebben a körben megvitatásra, az aktivitás általában magas, a fel­vetések konkrétak, személyre szólók. Az alapszervezetek egy része még nem hasznosítja kellőképpen a pártcsoportok köz­vetlen politizálási lehetőségeit, sok a felesleges átfedés a tárgyalt témák között. A párttagok döntő többsége a párt eszméjével, politikai céljaival való egyetértést, cselekvő támogatást munkájával, magatartásával fejezi ki. A kerületi párttagság döntő több­sége a nehezebb körülmények mellett is helytállt, eleget r tett kötelességének, megfelelően gyakorolta jogait. Általá­^ bán tájékozott a nemzetközi és a hazai helyzetről, egyes fontos jelenségekről, kész többet tenni gazdasági-társadalmi helyzetünk javításáért, fő célkitűzésűnk megvalósításáért. Az épitő munka fokozódó nehézségei a pártszervezetekben is tükröződtek, bonyolultabb helyzetben kisebb a lelkesedés, nehezebb a tisztánlátás, nagyobb erőfeszítéseket követelt a nevelő, felvilágositó és szervező munka. A meglévő gondok, s az uj körülmények miatt esetenként párttagságunk soraiban is tapasztalható bizonytalanság, esetenként az ingerültebb hangvétel. A pártmegbizatások rendszere többségében szorosan kapcsoló­ra dik a pártszervezetek mindennapi életéhez, feladataik megol­dásához. Párttagjaink többsége szivesen vállal feladatot és azok végrehajtásának fegyelme jó, A párttagok egyrésze ugyan­akkor elzárkózik a feladatok végzésétől, a pártszervezetek a megnövekedett feladataik elvégzéséhez nem találják meg min­den esetben a pártmegbizatás hatékonyabb formáit. A párttag­ság kb. 80 #-ának van politikai, mozgalmi, társadalmi élet különböző területén állandó, illetve időszakos megbizatása vagy választott funkciója. A pártmegbizatásokkal való ellátottság az alapszervezetek­nél rendkívül eltérő. A pártbizottságok, pártvezetőségek ál­tal irányított és néhány közvetlen irányítású alapszervezet-

Next

/
Thumbnails
Contents