Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1984-09-12

:f a í- 9 -in. A Pártbizottság határozatában megfogal azott feladatok helye­sek, az idő igazolta azokat. Végrehajtásuk folyamatban van. A lakásgazdálkodás színvonalának fejlesztése kerületünkben to­vábbra is kiemelt Jelentőségű feladat. I i I I | a, I A Végrehajtó Bizottság a kerületi Tanács Jelentését fogadja el. A Pártbizottság határozatának fenntartása mellett, annak meg­erősítésével a lakásgazdálkodás terén szükséges előrelépés ér­dekében a Tanácsban dolgozó kommunisták figyelmét felhívja, hogy a Jelentésben Jelzett visszásságok, feszültségek mélyebb * \ f / / okait tárja fel, vegye szamba az újonnan keletkezőket. Mindezt a Fővárosi Tanács felé is Jelezze, kezdeményezzen ezek megoldá­sára felsőbb szintű intézkedéseket is. | A kerületi VII. ötéves terv kidolgozásának előkészítő szakaszá­ban folytasson konzultációt a főváros illetékes vezetőivel az Angyalföldet érintő lakásberuházások korábbi arányának fenntar­tására. A Végrehajtó Bizottság kérje a Fővárosi Tanács illetékeseit, hogy ő'"'. a XIII. kerület számára, a már névjegyzékre vett lakosok Jogo­sultságnak megfelelő igény kielégítését biztosítsa. 1 * 0 1 v£ *J d-r* Bornemissza Sándor vW .qV tanácselnök ZÁRADFK- A Végrehajtó Bizottság egyetért a Jelentésnek a kerületi Pártbizottság elé történő terjesztésével.- A Pártbizottság által elfogadott anyagot kapják: I- MSZMP Budapesti Bizottság Gazdaságpolitikai Osztálya- Fővárosi Tanács, dr. Nyírő Rózsa elnökhelyettes- kerületi PB első titkára- kerületi PB titkárai- kerületi Tanács elnöke- HNF kerületi Bizottságának titkára- Ügykezelés- Titkárság ' * n, I 1 # ■ .Vv*, ■ * m­---­­-^—7 ^ ■ ■ - — ... « ■— —" — ———■—■—

Next

/
Thumbnails
Contents