Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1984-01-18
llfi . É^É < . <- 4 -A hallgatók megismerkedtek a mai magyar társadalmi struktúra, mobilitás és esélyegyenlőtlenség, a munkások és értelmiségiek helyzetével, az anyagi életkörülményekkel. Miután jól képzett előadók tartották az előadásokat, szin-i vonalasán, tudtak újat mondani, ezt a sorozatot nagy érdeklődés kisérte. Felvetődött annak szükségessége is, hogy szervezett ideológiai - politikai képzést, tájékoz- I tatást biztositsunk elméleti igénnyel olyan aktuális kérdésekről, amelyek az Intézet életére kifejezetten hatással vannak. E célból 1982-83. évben a gazdasági világválság, az aluminiumtermékek világpiaci árának romlása, ezek ^ hatását gazdálkodásunkra helyeztük a középpontba. i Nemcsak társadalmi tisztségviselők, hanem az Intézet magasabb vezetői /igazgató és igazgatóhelyettesek/ és középvezetői /egyszámjegyű egységek vezetői/ részére is "Időszerű kérdések" cimmel szerveztünk előadássorozatot, amelynek hallgatói yoltalc az előző évi kutatói szemináriymi résztvevők is. Először 1982.októberében Bokus Mátyás et., a Magyar Alumíniumipari Tröszt főosztályvezetője - elismert pénzügyi szakember - tartott előadást "Gazdálkodásunk körülményei" cimmel. A népgazdaság, a MÁT és Intézetünk helyzete indokolta, hogy az emlitett kör ismerje meg: az egyre nehezebb külső és belső körülmények között i hogyan tudjuk megtartani fizetőképességünket, hogyan tudunk rugalmasan alkalmazkodni a változó világhoz. Ez az előadás elérte célját, segítette a dolgozók eligazodását gazdasági kérdésekben és formálta szemléletüket. Ennek $z előadássorozatnak részét képezte Deák Gábor et. 1 !a XIII.kerületi Pártbizottság első titkárának Intézetünknél 1983.év elején tett látogatásakor megtartott előadásé is, aktuális gazdaságpolitikai és nemzetközi kérdésekről. Jó visszhangja volt a résztvevő társadalmi aktivisták és gazdasági vezetők körében. Ezt követte 1983.márciusában dr.Orbán László et., a Magyar Nemzeti Bank elnöki tanácsadójának előadása, amelyet, a "Népgazdasági egyensúly fő kérdései" cimmel tartott meg. A kiváló pénzügyi szakember ismertetett néhány pénzügyi összefüggést és segitett eligazodni a nemzetközi pénzügyek útvesztőiben. i hO.-----------------------------------------------------------------------------'**•: <\ tfV. , ** ,» JÍ-& y,-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------^ . , ------- ------- - - __