Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1984-01-18
. . IIP a i- 2 -í : Az 1980-as évekre a párttagság és a párton.kivüli dolgozók olyan magas aránya rendelkezik felső-, ill. középfokú politikai végzettséggel, hogy a párttagság és nem párttag dolgozóink ideológiai fejlődésének követelménye szükségessé tette végig gondolni: mi a teendő, mert a hagyományos pártoktatás . különösebb érdeklődés fenntartására nem látszott elegendőnek. Pártvezetőségünk az intézeti és pártszervezeti struktúrát 1 elemezve úgy határozott, hogy szükségesnek tartja a párttagság és a párton kivüli dolgozók politikai képzésére ill. továbbképzésére vonatkozóan középtávú pártoktatási terv összeállitását, amelyet 1982.évben megtárgyalt és elfogadott. ___ Megfogalmaztuk a magunk számára a pártoktatás fejlesztésének ' ^ feladatait a KB 1976.október 26-i határozatát és a XIII.kér. Pártbizottság középtávú oktatáspolitikai tervét véve alapul. Fő feladatunknak tekintjük, hogy biztosítsuk az MSZMP XII. kongresszusán hozott határozatok egységes értelmezését és következetes érvényesitését. A pártoktatás nevelési feladatai közül elsősorban $z oktatónevelő munka minőségének javitását tüztük ki célul. 1. A hagyományos pártoktatást magasabb szinten kell művelni, ez tartalmában és színvonalában az Intézet igényeihez és a dolgozók felkészültségi szintjéhez szabott, döntő többségében a pártonkivüliek számára szervezzük. Ennek a kitűzött célnak kulcskérdése a propagandisták kiválasztása, amelynek nagy jelentőséget tulajdonítunk. Propagandistáink sok éves gyakorlattal rendelkező, jól képzett párttagok, állami iskolai végzettségük egyúttal közép- ill. felsőfokú politikai végzettséget is jelent. Ezen kivül MLEE 3 éves általános tagozatot végzett 5 fő szakosítót 6 fő speciális kollégiumot 3 fő, politikai főiskolát 3 fő. Propagandistáink részvételét minden esetben biztosítjuk a XIII.kerületi Pártbizottság által szervezett propagandista konferenciákon. Kiemelt jelentőséget tulajdonítunk annak is, hogy propagandistáink jól tájékozottak legyenek az Intézetet érintő minden lényeges kérdésben, ezért részükre - Agitációs 4 %% ■ ............... ..................... ■... ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- , ------------------------------------J \