Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1982-06-09

í- u -p. i\ r,(': it'L ne kísérik kellő f i )\ elemmel a nieqval ősi tás menetét, a/ i clubén inécj okkor i s elhö.’ódik, ha minden feltétel egyébként, biztosított. Hasonló a vállalati szintű fórumokon elhangzott javaslatok egy részének sorsa is. Tényként kell elismernünk, horj\ neru minden ésszerű javaslat megvalósítanám áll készen a vállalat, else sorban az anyagi lehetőségek korlátái miatt. Az it Léin - hiszen előfordult - .időnként egy-eg> javaslat elsikkad a megvaló­sításhoz vezető úton, vagy netán bürokratikus útvesztőbe kerül, mel\ mulasz- I ' tűsért a pártalapszervezetek és pártbizottságunk is felelős. Éppen ezért a párt el .1 enürzés rendszerét ki kell terjesztenünk arra is, hogy a különböző . demokratikus fórumokon elhangzott ésszerű javaslatok mcgvalósitásn kerül­jenek. hiszen ez nemcsak gazdasági, hanem politikai kérdés. r* -> Az üzemi demokrácia fejlesztésére hozott kongresszusi határozat megfogal-L mazta azt a feladatot is, hogy a felelős vezetők következetesebben lépje­nek fel a szocialista normákat sértő magatartás különböző megnyilvánulá­saival szemben. Vállalatunk több szervezeti főegységénél az elmúlt néhány évben erőteljesen megnövekedett a szocialista normákat sértő cselekmények száma , melyek egy részében párttagjaink is részt vettek. Ez a tendencia arra ösztönözte a politikai és yazdasági vezetést, hogy szervezettebb for­mában lépjenek fel az ilyen jelenségek ellen és felvilágosító, nevelő, propaganda munkával megelőzzék azokat. Nem véletlenül került pártbizottsá­gunk 1981. és 1982. évi munkaterveiben kiemelten is megfogalmazásra a szo­cialista normákat sértő magatartásforma elleni fellépés szükségessége. A • pártbizottság kezdeményezésére az elmúlt évben alapszervezeteink külön napirendi pontként tárgyalták meg e vonatkozásban tennivalóikat, illetve értékelték területükön a helyzetet Ebben a vonatkozásban a gazdasági veze­tés szemléletében is pozitiv változás történt. Vezetőink a demokratikus fórumok nagy részét felhasználták arra, hogy elitéljék e nemkivánatos maga­tartásformát. Úgy látjuk, ilyen irányú munkánknak feltétlenül volt értelme - [ a példák is ezt bizonyítják - hiszen amennyire a dolgozók várták az erköl­csi-, anyagi elismerést a jól végzett munkára, legalább annyira igényelték és igénylik a munkafegyelemsértők közösség előtt történő felelősségre voná­sát, a nyilvánosságot ezekben az ügyekben. A szocialista normákat sértő maga­tartás elleni következetes fellépés eredményeként az utóbbi időben jelen­tősen csökkentek az ilyen kirívó esetek. Az e téren mutatkozó előbbrelépés ismertetésén túlmenően szólnunk kell arról is: a gazdasági vezetők némelyike elköveti azt a hibát, hog> a munka­fegyelem javítását csak a fizikai dolgozóknál, - irányító főosztályok eseté-I I T) j ___________:____________ 1-------- --------------------------------------------------­­—■«-■ - -- - - — -------------------­­—■ - -------

Next

/
Thumbnails
Contents