Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1982-05-26

í-ív­ben elfogadjak azokat az érveket amelyeket olvasnak, illetve hallanak, másfelől viszont "szükséges rossznak" értékelik, féltik a szocialista tulajdonviszonyok erősitésót célzó tö­rekvéseink megvalósulását. Ugyanakkor a többletjövedelem re­ményében szívesen részt vennének ilyen vállalkozásokban. Gondot okoz a növekedési ütem lassulásának, az életszinvonal szintentartásánalc megértetése, hiszen évtizedekig a szocia- 1 lista országokat mindkét vonatkozásban a dinamizmus jelle­mezte. Az életszinvonal megőrzésének és az életkörülmények szerény mértékű javításának célkitűzésével alapvetően egyetértenek, jelenlegi körülményeink között reálisnak tartják. Megítélé­sénél azonban tapasztalható, hogy nem érzékelik megfelelő­en a termelés, valanint az árak és a bérek összeföggósét, haj­lamosak ár-bér kérdésre szűkíteni. A differenciált bérezést indokoltnak tartják, amig egyénileg nincsenek benne érintve. Az áremelésekkel kapcsolatos vélemények eltérőek. A többség indokoltságát tudomásul veszi, mások a gazdasági instabili­tását vélik benne. A páx^t irányi tás, a táx’sadalompolit'ikai kérdések körében ki­emelt jelentőséget kapott a párt vezető, irányító, ellenőrző szerepe érvényesülésének bemutatása, a táx’sadalomban elfog­lalt helyének, szelepének megértetése. A kérdéskör általá­nosan kedvező megítélése mellett tapasztalni különbségtételt "lent és fent" között, vagy helyi negatív jelenségekből tör­ténő általánosítást azt, hogy ezekből mechanikusan vonnak le következtetéseket a párt vezető szerepének úgymond korláto­zott érvényesüléséibe. A káderpolitika elveit elfogadják, a végrehajtást viszont többen bírálják. A propagandista nem mindig tud a konkrét esetekre érdemben válaszolni, sőt az is előfordul, hogy néhány negatív példával meg is toldja a ká­derpolitika rossz egyedi eseteit. 1j|| A szocialista életmóddal kapcsolatban törekedtünk arra, hogy a fogalom általános értelmezésén túl az egyes elemek lcieme­| ; ______________________________________———------------------------—-------_J- .ív,, .. W > \.£ j'.

Next

/
Thumbnails
Contents