Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1981-02-18
zések szállítása késve, nem ütemesen és nem a szerelés igényeinek megfelelően történt. A szerelési tervek ugyancsak késve érkeztek, rengeteg hibát, pontatlanságot tartalmaztak, nagyrészüket menetközben át kellett dolgozni. A beérkezett berendezések sok esetben nem egyeztek meg a kiadott tervekkel, az építészeti munkáknál nem sikerült mindig a szereléshez szükséges pontosságot biztosítani, szerelés közben számos ütközéssel, átalakítással kellett és kell megbirkózni. E problémákból adódóan a GYGV által elvégzendő feladatok végre - hajtásához az idő leszűkült. A feladatok zömében ismeretlenk voltak. A felmerülő problémák mellett jelentős az a tény is, hogy a GYGV magyarországi erőmű szerelésében ez idáig jelentős mértékben nem vett részt. Ezen tapasztalatok hiánya mindenképpen jelentkezik. Önálló vállalkozóként külföldön sem jelent meg, sem hagyományos, sem atomerőműben. A külföldön szerzett tapasztalatok nem teljes rendszerekre vonatkoznak - melyeket itthon szerelnie kell - hanem egyes részműveletekre. A GYGV saját ismereteiből adódóan több éven keresztül fejlesztette szervezetét, készült a feladatok végrehajtására. A szerelői feladatok feltételeit felmérő és biztositó feladatok érdekében a feladatok megjelenésével együtt erősítette a Pakson létrehozott létesítmény Igazgatóságát. é- 2 -s :