Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1981-02-11

. 11. . Testületi ülésekről készített jegyzőkönyv időre - ülést követő 2 nappal - elkészült, tartalmában jól segíti a politikai munkát. Munkabizottságok anyagainak kezelése eltérő színvonalú, Davulás tapasztalható a PTO, területén, a PMO,, GPO, vonatkozásában van tennivaló, elsősorban az anyagok leadása és időbeli számbavéte­le vonatkozásában, * Figyelem felhívásunk ellenére előfordul, hogy az ügykezelés megkerülésével jutnak be a munkatársakhoz írásos anyagok - első­sorban az általunk .irányított pártszervezetektől - mely az utó­lagos iktatásból derül ki. í > 1930-ban - előző évivel közel azonos - 119 munkáslevél érkezett be, A beérkezettek közül témájában változatlanul a lakáskérdés­­sel kapcsolatos vezet /57/. Növekedett a szociális, egészség­ügyi témával, valamint a törvényességi ügyekkel foglalkozó leve­lek száma. Viszonylag magas a határidőn túl intézett ügyek száma /54/, e munkához nagy segítséget adott az utóbbi időben érdemi intézést végző társadalmi munkatárs foglalkoztatása. I Ij 1980-ban érkezett, intézést igénylő anyagok közül 48 nem nyert lezárást /fegyelmi 40, munkáslevél 8/, intézésük folyamatban van. | 1979- ban jegyzőkönyvezett, intézetlen ügyek lezárása megtörtént. Az apparátus egyre nagyobb igényt támaszt az ügyekezelésen tá­rolt anyagok munkájukhoz való alkalmazásában, A kölcsönzött irat­­forgalom jelentősen megnőtt. A kintiévé iktatott iratok óv végén begyűjtésre kerültek, az előírás szerinti 30 napon belüli vissza­: i adás csak részben érvényesült. Nyilvántartásunk szerint a folya­matos témák feldolgozásához 12 db VB, PB anyag van kiadva. Az ügykezelő és az osztályadminisztrátorok közötti munkakapcso­lat jó. Igyekeznek egymás munkáját segíteni, megkönnyíteni. A gazdasági munka ellenőrzése, segítése: 1980- ban társadalmi munkatársaink bevonásával 22 pártszervezet­nél végeztünk ellenőrzést. A témavizsgálatok helyett esetenként

Next

/
Thumbnails
Contents