Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1980-05-21
' ■ ■1 " 'Wr" . ■ p -1'1,1." 1 - --1 ■ ^mm -5* í %v\ i ■i - 23 -Az ünnepségeket úgy kellett lebonyolítani, hogy szorosan kapcsolódjon a XII. kongresszus előkészítéséhez, másrészt aat a politikai lendületet, melyet a XII. kongresszus erddményezett, tovább vigyük. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a kerületben minden politikai évforduló ezt a célt szolgálta. Három sikon folytak ünnepségek: Helyi ünnepségek, sok szines ötlet volt. A kerületi ünnepségek minlegyikének részese volt a VB. Egy volt, ami azt jelezte, hogy a jövőben kicsit figyelmesebbek ^ legyünk - április 4-i ünnepség; az idős elvtársaktól a mozgósítást nem lehet úgy elvárni, mint az aktiv dolgozóktól. ‘ A központi követelményeknek - sokfajta, sokriáijru volt - igyekeztünk maximálisan eleget tenni - ezért elismerést kaptunk. Május 1—i ünnepségünket a hagyományoknak megfelelően bonyolítottuk le. Nagyon szép üzemi rendezvények voltak, melyek azt a gondolatot erősítették, hogy ott is kellene ilyet csinálni, ahol nem kitüntetett a vállalat. Nagyon aép egyéb kulturális és sport rendezvények voltak, kb. 10 ezer fő jelent meg ezeken. A kerületi PB nevében tegnap 35 vállalatnak adtunk május 1-i felvonulásért isitünetést, elismerést. A Végrehajtó Bizottság a tájékaztatót tudomásul vette. Május 29-én 15.00 órakor Kádár elvtárs nagygyűlése az MHD-ban. 1 I Budapest, 1980. május . 02- ---i I * * * * •• • *************************** jkv.vez. dr.Grossmann József kerületi PB titkár | !M ’ j ;! I j------------—-------------------------------------------------------------- ■