Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1980-05-21
I- 14 -Az élet és munkakörülményeknél célszerűnek tartanám azzal is konkrétabbá és reálisabbá tenni, hogy a maguk részéről is szorgalmazzák azokat a kapcsolatokat, melyek az iskolák és intézmények között van, még akkor is, ha úgy igaz, hogy nem a növekvő lehetőségek vannak előttünk. Minden területen szorgalmazott dolog a munkahelyi demokrácia kér- I dése. Ez a területn nem egy a munkahelyek közül, ez olyan terűi let, ahol a gyerekeket közéletiségre kell nevelni. Nehezen tudom elképzelni, hogy hatásos közéleti nevelés folyik, ha a pedagósusoknál ez gond. Ha itt nagyobb igénnyel lépünk fel, ez a ; -sajátos helyzetből adódik. k Egyébként egyetértek az előterjesztéssel. Orbán et.: A párthatározatok kérdésénél azt kifogásolta Szabó elvtársnő, hogy nagyobb helyet foglal el, mint a vlaóságban, ezzel vitatkozom, nem engedi az anyag, hogy kifejtsem, hogy a szakszervezet milyen oldalról próbálja megtenni. Ebben a szakszervezetnek feladata van. Azokat a megjegyzéseket, melyek pontosításra vonatkoznak, elfogadom. A sejtető megfogalmazás mögött az van, hogy tudomásul vettük, hogy ^ változások voltak és nehéz rövid távon megoldani, hogy az elnök által kijáLölt partner ki legyen. Az ügyviteli intézkedés Írásban kell, hogy szabályozza, hogy a kerületi bizottság jogszerűen kivel ( partner. Sok zavart isckozhat ennek tisztázatlansága, arra tenném a nyomatékot, hogy ez tisztázandó, Írásban rögzítendő feladat. Ezért szerepel igy az anyagban, ilyen formában. Az általános iskolákat szinten kell tartani. Baj, hogy ezen a területen is súlyos gondok, viták vannak. Intézkedéseink gyakran csak tűzoltó munkák. A meglévő lehetőséget lehet és kell is továbbfejleszteni. Ilyesmire gondoltunk, amikor a munka- és életkörülmények kapcsán a kerületi feladatokról szólunk. A szakszervezti bizottságnak külön ifjúsági megbízottja van, egyik oldalról érdekvédelmi, má/sik oldalról együttműködési tennivalóink vannak. Speciális helyzet van az iskolákban pl. a négyszög, alkotó ifjúság i|__________________4S_____________j í j j I ___________, , * . . -v-u . . __________ - ■ ■*i tM « HM ! . . ■ »--------------------------------------------------——• ■ — ---------------------■ “ ' ' 1 - “