Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1980-05-21

A kérdésekre Orbán et. megadta a választ. észrevételek: Delv et-nő: /osztály véleménye/ 1975-ben a megválasztott 15 fős kerületi Szakszervezeti Bizott­ság nehéz körülmények között kezdte meg munkáját. A kerületi PB a Bp-i Szakszervezeti Bizottsággal egyetértve úgy látta, indokolt az akbori bizottság tagjainak nagyarányú cseré­je. így a 15 fős bizottságban 12 személy cseréjére került sor. Ezt nagy körültekintéssel, gondos kiválasztással végeztük, de a nagy váltás miatt Orbán elvtárs és a bizottság 2 régi tagjának munkája megnövekedett, hiszen nagyrészt szakszervezeti mozgalmi 1 tapasztalatokkal, és kerületi rálátással nem rendelkező embereket kellett megtanítani kerületi szintű tevékenységre. A váltás helyességét az eltelt 5 év igazolta. Az uj bizottság a megnövekedett követelményeknek megfelelően - jóval szélesebb területen - végezte munkáját. Törekedtek arra, hogy munkájukban érvényesítsék a Szakszrvezetek X. kongresszusának határozatait, és figyelembe vétték a kerüle­ti PB 1975-ben megfogalmazott igényeit. A bizottság 5 év alatt 50 ülést tartott, kb. 146 napirenddel. A napirendek zöme oktatáspolitikai, bérpolitikai témával foglalkoz­tak, valamint intézményenként a szakszervezeti bizottságok beszá­­^ moltatásával. Minden jelentős beterjesztés úgy került a bizottság elé, hogy ha az indokolt volt, az SzB titkár előzetesen egyeztette a Művelő­désügyi Osztály vezetőjével és a kerületi PB köznevelési felelő­sével . A szakszervezeti bizottság munkájában a következő területen érzé­kelhető fejlődés: Javult a politikai nevelőmunka. A helyi szakszervezeti bizottságok résztvettek a beiskolázási tervek elkészitésében, az agitációban. Pártnapokra, vitakörökre mozgósítottak. A párthatározatok közül az oktatáspolitikai és nőpolitikái határo­zat xé megvalósításáért tettek sokat. Az öt év alatt több tagfelvétel egyik indoka a szakszervezetben végzett jó munka. Az iskolai demokratizmus kialakításában, fejlesztésében jelentős a helyi szaksaarvezeti bizottság szerepe. Elmondható, hogy a kerü­'' 40 I _________________________________________________________ . ______________J i- 9 -I «■* •*...***.

Next

/
Thumbnails
Contents