Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1980-01-16
f 1 í i-lift feladatot, ennek alapján le kell vonni a párt számára a következtetéseket. Célszerű lenne a dolgokkal foglalkozni az említett körben, vagy bizonyos differenciáltsággal - külön a szövetkezetek, gépipari vállalatok, stb. 1 Fehér et-nő: 1978-ban a FM Bizottság tett egy kísérletet, hogy megnézzük, hogy a szocialista munkaversennyel kapcsolatos agitáoiős feladatokat hogyan fogalmazták meg, mit tettek annak érdekében. Rendkívül érdekes tapasztalatokat hozott, egyszer a VB is napirendre tűzhetné. /"n Az volt a tapasztalatunk, hogy gyakorlatilag a pártszervezeteink nem tudnak a szocialista munkaversennyel ágit.prop. oldalról foglalkozni, nincs is kialakulva ennek a módszere. Talán célszerű lenne nekünk megfogalmazni, hogy a pártszervezetek hogyan fogáalkozzanak ezzel a kérdéssel. Kovács et.t Uunkaverseny munkacsoport nézzen át bizonyos számú ■■■ka brigádvállalást, ennek alapján tesztelést kell kialakítani és ebből konkrét következtetéseket kell levonni. O A Végrehajtó Bizottság a tájékoztatót tudomásul vettel és a javaslatokkal egyetért. Bejelentések: Grossm&nn et.: A Medicor kibővített pártbizottsági tlése tegnap volt. Elhangzott ott egy javaslat a kerületi Párthhottság felé - ezt megerősítette a Medicor Pártbizottsága -, hogy a XII. kongresszus tiszteletére március 22-én általános kommunista műszakra kerüljön sor a kerületben. Az a javaslatom a VB fele, hogy értsen egyet ezzel a kezdeményezéssel. Értsen egyet azzal, hogy a kerület pártszervezetei felé levélben forduljunk, hogy a Medicor ilyen kezdeményezéssel élt, melyet a A ' 5> i i ------------------------------------------------------------------------------------------