Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1976-09-02

■"lllj , - 7 -KISZ titkár: G Y I M E S I István elvtárs. | ' . | 1973 óta tölti be funkcióját. Az időpont egybeesik azzal, araikor már ismét kezdődtek a belső viták. Megválasztása után Marton et. megkísérelte Őt elvtelen együttműködésre rábirni. Arra kérte, hogy mondjon el mindent, amit hall és segitse Őt, mert ellene haro folyik. i A felsőszintű vezetők vitájáról először Marton et-tÓl hal­­^ lőtt konkrétan. Korábban a folyosón munkatársaitól. i A KISZ-nek sok vitája volt az igazgatóval, Ifjúsági Törvény betartása, vélemény kikérése a fiatalok ügyében, továbbta­nulásra engedély miatt stb. Ezek a viták azonban nem zavarták döntően a KISZ szervezeti munkáját. /Ez a véleménye az előző titkárnak is./ ! ! A négyszög-ülésen megfigyelte, hogy a viták főleg Marton et. és Horgosi et. között folytak konkrét gazdasági, politikai, személyi kérdésekről. Egyedül Horgosi et. mondta meg el­­^ térő véleményét. Más nem is merte. Ő sem. Nem "kockáztatta meg". Ezért felelősnek érzi magát. Többet soha nem lenne ilyen megalkuvó hasonló esetben. Megítélésünk szerint Gyimesi et. a legkevésbé felelős a kialakult helyzetért. Egészséges gondolkodású, de tapasztalatlan fiatal. Ennek ellenére egyedül Ő ismerte fel a politikai vezetők felelős­ségét. Felelősségre vonását nem .javasoljuk, feladatának további­­végzésére alkalmasnak tartjuk. ! Vf | , | -----------------------------------------------------------------' ; | _ _ _ ’f________— --- — ■ —--------— * — i 4

Next

/
Thumbnails
Contents