Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1976-09-02

- 2 -Párttagságunk túlnyomó többsége példamutatóan vesz részt a gaz­dasági munkában és aktiv közösségi ember. Betartja a Szervezeti Szabályzatban előirt kötelezettségeket, ás megfelelően él jogai­­f val. Ezt támasztja alá az a tény, hogy az 1975-ös évben kerüle­tünkben eredményesen fejeztük be döntő többségében a gazdasági célkitűzéseket. Eredményesen és jó szinvonalon tettünk eleget számos politikai feladatnak. Megközelitően a párttagság fegyelmezettségének stablizálását I jelzi az is, hogy 1975 és 1976. I. félévében pártszervezeteink­nél összesen 157 párttagot kellett pártfegyelmi utján elmarasz­j§ talni és különböző fokozatú pártbüntetésben részesíteni. ! Ez számszerüságében közel megegyező az előző évekével, miután 197o-74-ben az összes pártbüntetések száma 446 volt. Tartalmát (5) tekintve viszont kedvezőbb, mert a XI.kongresszusra való felké­szülés, majd határozatainak megismerése után a pártvezet Ősegek magasabb követelményeket állítottak a párttagság elé. Követke­zetesebb a felelősségrevonás is. ' t 157 pártfegyelmi büntetés másféláv alatt a kerület párttagsá­gának mintegy o.8 $í-át érinti, amely önmagában nem sok, de ráfi­gyelni kötelességünk, mert a fegyelmezetlenség gyengiti a szer­vezeti és cselekvési egységet. A fegyelmezetlenséget, a lazaságot nem csupán a párttagok, hanem a becsületes párton kivüli dolgozók is elitélik. O A fegyelmi büntetések alakulása. • 1976. I.félév Előző 4 év IjK . 1975. év. összesen Kizárás 55 fő 162 fő r ~... r"’ 11 * "" ‘ ‘v~1 “ " " i ......" “ " T ir Tl 1 "T 1-1... r"" ...—r'~ ' 1 T'~ Szigorú megrovás végső 12 fő 39 fő * ______ ____, , ______________________ Szigorú megrovás 22 fő 51 fő | * Megrovás 32 fő 85 fő Dorgálás 36 fő lo9 fő Összesen: 157 fő 446 fő rss —=s = =rs==:=sss=:=s=:s:s:ss=:s:=:sssss:ss=:ss=:s=:s:=;s:ss=rc:sss:r; = s:s=c:=:rr=:ss=:=:s:ssr:s:sr=:=;s;=s=r=:=:=:s:=:=:=: #----------------------------------------------------------«_____________________________, * ({( f |||gf m | | É L ^ Is- wjaEsfi. 'x ■ " ^ f |§ . I |||f§ § 1 M 'VVj IÉS' ■% sl**"’ M x í I

Next

/
Thumbnails
Contents