Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1976-08-24
I- 9 - * figyelni és megállítani ezt a folyamatot. Nem szabad tudomásul venni, hogy egy műszakban dolgoztatunk eszközöket ás nagyártékű berendezéseink kihasználatlanul állnak. Ezt mi politikai feladatnak Ítéljük meg ás a kommunista vezetőknek feladatul kell adni, hogy ebben a kárdásben mit# tettek ás mit akarnak tenni. A munkaerő probléma szintén Így szerepel, hosszú idő nincs változás. Mi különféle javaslatokkal élünk a Munkaügyi Minisztérium felé, mert végre helyére kell tenni ezt a Ilii Az export témával teljesen egyetértek, de budapesti szinten az a helyzet, hogy az első félévben sem teljesültek az export tervek, sőt elmaradás tapasztalható. Megítélésünk szerint az év végén sem lesz olyan az eredmény, mint ami be van tervezve. Erre szintén oda kell figyelni, hogy mikor tudjuk elérni azt a növekedést, ami az egyensúly ^ javítását illetően feltétlenül szükséges. A szelekció kérdését említve: nincsen még meg a népgazdasági döntés, de azért mi Budapesten olyan fejlődést képzeltünk el, hogy egyes fejlesztések intenziven történjenek, másokat pedig meg kell szüntetni vagy visszafejleszteni, mert ilyen is kell, hogy legyen. Javasolom, hogy néhány elméleti kérdésben tegyenek módosítást, és őszintén kifejezem elismerésemet az anyaggal kapcsolatban. ■ összefoglaló: ! Kovács Károly et.: VX Az észrevételek segítségével az elénk terjesztett anyagot sok vonatkozásban pontosítani tudjuk, mielőtt a Pártbizottság elé viszszük. Azzal együtt, hogy sok ellentétes tényező volt jelen a terv készítésénél, mégis megállapítható, hogy a vállalatok minden korábbi ötéves terv készítéséhez képest, sokkal jobb feltételekkel rendelkeztek. Sok olyan információhoz jutottak, amelyek ehhez a munkához szűke ségesek voltak. Ide tartozik az is, hogy az ágazati irányitószervek most konkrétan részt vettek a tervek ellenőrzésében, egyeztetésében. Egyetértek Szalóky elvtárssal abban, hogy az előző féléves terv teljesítését a kerület egészében eredményesnek kell mondani, mert tendenciájában ez a tevékenység megfelel a KB-i határozatnak. ! AO i--------—--------------------------------------------------------------------------------------———--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------. I i