Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1976-03-18
2./ Napirendi pont.: MHD. PB-nek beszámolója a taKönyvcseróvel kapcsolatos munkáról. Összefoglaló. : 1 Kovács Károly et. : A BB. állapitsa meg, hogy az MHD pártbizottsága részéről végzett felkészülés megegyezik a kerületi PB határozatával úgy ^ politikai, mint szervezeti vonatkozsában. JAVASLOM: hogy Szaló elvtárs tájékoztatóját fogadja el a VB. meg Dohoczky et.: általa elmondottakkal kapcsolatban állapíthatjuk, hogy a kerületi PB programja alapján folyik az előkészítő munka. A kezdés időpontjában nagy munka terhelés jelentkezett, mert a pártbizottsági titkárokkal, a PB hatáskörében levőkkel egyidőben kellett a beszélgetéseket az apparátuson belül lefolytatni. De a beszélgetések hasznosak. Az érintett elvtársa*: is úgy nyilatkoztak, hogy a beszélgetés jó benyomást gyekorolt rá^ juk. Jól hasznosítható és összegezhető tapasztalatok vannak. Indokolt felhivni a figyelmet néhány tapasztaltra, feladatra. Titkári értekezleten bejelentés formájában összegezést kell adni az eddigi munkáról. Emlitsük ismételten meg, hogy a pártalapszervezetek nevében a párttagokkal lefolytatott beszélgetés alapos legyen. Számba kell venni, hogy a pártalapszervezeti vezetőségek részéről a párt tagság értékelése nagyobb részt megtörtént. Az apparátus részéről tekintsük át, hogy pártszervezetenként mire számolhatunk, körülbelül mi-várható kilépés - törlés vonatkozásban. Van olyan gond is, hogy a múlt év végéig, a KB októberi határozatáig közöltük a párttagokkal, hogy a párt öntisztítása folyamatos része a pártéletnek igy az nem*függhet ' ,7 , ■ - --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------||—0 m "