Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1976-12-23

í- Felül kell vizsgálni az óvodai és bölcsődei ellátott­ság helyzetét és már az 1977-os évben elő kell kószi­­toni a későbbiokben épülő gyermekintézmények munkála­tait úgy, hogy 1978-ban loo, a tervciklue végéig to­vábbi kbo 5oo férőhely kerüljön átadásra*.- Minden vállalat tegyen eleget a kerületi Tanáccsal kö-I tött szerződésben vállalt kerületfejlesztési kötele­zettaégénoko Ahol a gazdasági feltételek lehetővé te­szik egy, az év során tartandó kommunista műszak be­vételét - moly műszakot lehetőség szerint május máso­­dik fölében tartsák - továbbra is a kerületfajleszté­­‘ si célok megvalósitásának elősegítése érdekében utal­ják át a kerületi Tanácsnak*. Az ebből származó bevétel haladja meg a 495 millió Ft-ot*.- A cselekvési egység kialakítása érdekében az agitációs és propaganda munkát erősíteni kell, a tervek ismerte­­téso, a hatékonyság növelése, a népgazdasági érdok el­sődlegessége, népgazdaságunk jelenlegi helyzetének is­mertetése torületén*.- Nyújtson segítséget a jé politikai közérzet kialakító­­/m 9 I BajKMa B I ■ sához, a tömeghangulat befolyásolásához*. Segítsen Ic.ia­­lakitani olyan tömeghangulatot, amely elismeri, példa­képnek tekinti a közösségért végzett, a hatékony, fe­­gyelmozett munkát és munkást, és elitéli a nemtörődöm­­ségot, az egyéni érdeknek a közösségi érdek elé való helyezését*. i-#á6l ' : XX e A kerületi Pártbizottság illetve Végrehajtó Bizottság az apparátus bevonásával, a termelés és végrehajtás f ! 15 — ______________________________________________________________________ ! - 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents