Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1975-02-27

- ‘ ~- 8 -gyelembe kell venni. Tudom, hogy eddigi törekvéseinkben a kongresz­­szus sem fog változtatni* Az összetételt javitani érdemben csak hosszabb távon lehet. Az öntisztulás nem tartozik a tagfelvételi munkához, ez a párt ösz­­szetételével kapcsolatos tevékenység. A pártépltéshez tartozik negatív értelemben, hogy úgy erősítsük a pártot, hogy aki nem oda valé, attól megszabadulunk. Javasolom a Végrehajtó Bizottságnak, hogy a múlt évi munkáról szá­­, ^ mot adó előterjesztést fogadjuk el. A feladatok megjelölésével kapcsolatban gondunk volt és ezért került ezzel a szöveggel a tennivalók meghatározása az első bekezdésbe. Ezt célszerű azzal pontosítani, hogy a tagfelvételi munkát továbbra is a Politikai Bizottság 1972. novemberi és a Bp-i PB határozata, valamint a kerületi PB irányelvei alapján kell végezni. Nem minden olyan alapá&ŐÉs^ kell felülvizsgálni, ahol nem vettek fel párttagot az elmúlt évben, hanem ahol az osztályok ezt indokoltnak tartják.- ‘ ‘ fr\ %'W • t: IfSlf®'1 • ■I A Végrehajtó Bizottság a javaslattal egyetért. I 3. / napirendi pont: /kötetlen beszélgetés/ Kötetlen beszélgetés történt a VB eddigi és jövőbeni munkájának eredményeiről, feladatairól. 4. / napirendi pont: /Különfélék/ Fehér Istvánná et-nő tájékoztatta a Végrehajtó Bizottságot a tavaszi ünnepségek időpontjáról, valamint helyéről. A VB a fentieket tudomá­sul vette. Kmf. r r — í / / ív. iul {/$'//Jyy*^7- 7 . I. * a \ * a a a / . a a . . Spuriga Frigyesné jkv. Kovács Károly-kerületi i első titkár • í í I I ■■ ..............................?................................—-----^ ^ 4!, ^ ^ 1 4# , I

Next

/
Thumbnails
Contents