Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1973-09-20
' ■ * Kerületi PVB. részéről kérjük a felsőbb párt és állatni szer- i veket, hogy a vállalat jövőjével kapcsolatos döntések törtérjenek meg és azokról a kér. PVB. és a vállalat párt és gazdasági vezetése kapjon tájékoztatást, Ilyenek: a profil. végleges meghatározása, ebből adódóan, a vállalati szervezet, az eszközállomány: stb, meghatározására, végsősoron a gazda. ságos termelés alapjainak kialakítása, / A vállalat gazdasági és politikai vezetése a kormány szerveinek döntése után azonnal vegye számba a helyzet távlati rendezése érdekében teendő intézkedéseket. Dolgozza ki az intézkedések bevezetéséhez szükséges időrendi ütemezést. "— k ^3^/ A vállalat perspektívájának tisztázása után az elképzelésekről, tervekről a vállalati kollektívát tájékoztatni'kell, A vállalatnál a politikai tömegmunka elsősorban erre irányuljon, A párt, gazdasági, szakszervezeti és KISZ szervezetek mindent kövessenek el annak érdekében, hogy a dolgozókat megnyerjék a feladatok végrehajtására. Ehhez széleskörűen használják fel a vállalati sajtót is. ^4^/ A vállalat párt és gazdasági vezetése mérje fel a vállalat hosszú távú jövőjét biztosítani hivatott u.i koncepció káderfeltételeit. Vizsgálják meg, hogy a vállalati és gyári mMMi nii-------------n------r- - imn. i-H gazdasági vezetők közül kire, milyen funkcióban lehet majd számítani. Gondoskodjanak arról, hogy a káderek fel legyenek készítve feladataikra. ©/ A szociális szempontok messzemenő figyelembevételével személy szerint is vegyék számba a tennivalókat; készítsék elő az egyes dolgozókat az uj helyzet fogadására /uj munkakörbe helyezés, nyugdíjaztatás, szakmai átképzés stb./. . A kerületi Párt- Végrohajtó Bizottság úgy Ítéli meg, hogy a fenti tennivalók hozzájárulnak a vállalat problémáinak megoldásául ihoz, ezért kérjük azok támogatását a Budapesti Pártbizottság és 0 ja Kohó- é3 Gépipari Minisztérium részéről., MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT XIII, kerületi Végrehajtó Bizottsága i l >•?' , V ' 1- 2 -.'■■■■ - <*••*** • ••• ,.