Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1972-08-24
-2-Ezt követően f#év VI#15-én a minősítés tervezet a kerülő ti Párt VB elő korült, amo iy azt nőm fogadta cl és határozatot hozott, hogy ogy bizottság részletesebben vizsgálja meg a vállalatnál kialakult helyzetet és az igazgató minősitóséb o n fo glalt akat# Megállapítottuk, hogy a II#.sz# Autójavító Vállalat .alapvető- I en szolgáltató jellegű tevékenységet folytató Részben ennek tudható be, hogy a vállalatnál folyó munka más jellegű, mint ogy termelő iparvállalatnál és ez bizonyos speciális követelményeket támaszt a vezetéssel szemben, plo a tervek készítésénél# Közismert, hogy az autójavító iparban a, régi 1 hagyományok, a személyi kapcsolatok jobban hatnak, mint az ^ iparban áltálában# lövői elvtárs ezt megelőző beosztásában más jellegű - zárt - termelő iparvállalatnál, vagy ezek előkészítését szolgáié intézetnél, mint középvezető tevékenykedetto Igazgatói beosztásában az előbbi munkahelyén bevált, jó tapasztalatait igyekezett itt is megvalósítani /anyagtervezés, TMK, terv, technológiai utasítások, stb/# Ezen törekvéseit azonban főleg vezető munkatársaival nem tudta elfogadtatni, esetenként hibás vezetési gyakorlata miatt nyílt, tkigy burkolt ellenállásba ütközött, és ez volt fő oka a konfliktusoknak# Az ilyen vezetési módszerek miatt,, több középvezető távozott a vállalattól# Lovai olvtárs az általában helyes és a vállalat szervezettségét, tevékenységet fejlesztő intézkedéseiül a Tröszt vezetést nem informálta, támogatásukat nem igényelte, figy&jaon kívül hagyta a vállalatnál tradicionálisan kialakult módszereket, a vele esetenként szembenálló felső és középvezetők ellenkezését, illetve ennek hatásait# •/• J iíglí ' I xo i .-—r—1—----■ ■ 1 - ■■ ----———— ---------—-—— -------—— ---. .- I j ..... — .......'"^ 1 : ... I