Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1972-02-11
TERVEZET a Hazafias Népfront V, Kongresszusának, a kerületi Népfront Bízott-, aég ujjáválasztásának politikai, szervezeti és káder előkészítésére, \ A kerületi politikai, mozgalmi előkészítés tartalmát az MSZMP X, kongresszusának határozatai, a Budapesti Párt- VB határozata, a HNE Országos Tanácsának kongresszusi levele és a HNF Bft-i. elnökségének állásfoglalásai képezik, r' -k t A politikai munka tartalma, oél.ia:- a Párt szövetségi politikába, a szocialista nemzeti egység erősítése;- a HNE mozgalom, mint a legszélesebb társadalmi összefogás, tömegmozgalom, egyben politikai tömörülés helye, szerepe, munkája a szocializmus teljes felépítésében?- a munkások bevonásával, részvételével végzendő közéleti, # városfejlesztési munka fokozása;- a nők politikai, társadalmi szerepének növelése, életkörülményeinek javítása;- a fiatalok szocialista nevelésének, közéleti tevékenységé^"\ nek erősítése, a mozgalom akcióiba való fokozott részvétele;- a szocialista demokrácia fejlesztése? a IV, ötéves terv, gazdaságpolitikai, várospolitikai tennivalók alapján?- a tevékeny szocialista hazafiság ápolása, a Magyar-Szovjet barátság erősítése, a békemozgalom, a népek közötti barátság és szolidaritás fejlesztése* Az előkészítés segítése a korszerű mozgalmi munkamódszerek alkalmazását, az együttműködést más társadalmi szervekkel, m* ‘ ... \ ' ' ' .. - g_____________OS ___ I - !-■-------■ ... j-.i...i-iu._mr --- ----------— —-------- —-------■ ír i — —j- . ... .m.— ■ ..-■—* is - »vm# f o/ ^ i i t,,uA * í|"'~ , ^ „ k$L £r0r i ^-$*■ * , M i 8 — . . -V. ■