Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1971-10-21

á« /-4-. ’ . ■ •*» . ; A tanév elején tájékoztatják.a. páittitkárbkat és a csapatveze­tőket, a legfontosabb uttörőprogramról. Ugyanígy az éves uttörő­­munka értékelése a .párttitkárok, az igazgatók és 'a csapatvezetők együttes összejövetelein rendszeresen megtörténik. Évközben az elnökség munkája a csapotok látogatásában, az egyes munkatervi feladatok, illetve akciók ellenőrzésében jelentkezik. 1 Az ellenőrzés tapasztalatait rendszeresen megbeszélik a csapat­vezető., iskolaigazgató, esetenként a pártszervezet titkárának bevonásával. Ezeket a megbeszéléseket a csipatvezetők többsége jónak értékeli. Az elnökség párttitkári értekezleten ad rendsze­resen tájékoztatást az uttörőtáborpk előkészítéséről, illetve a megtartott táborozás tapasztalatairól. Az elnökség munkáját • javítani kell azzal, hogy az esetenkénti értékelő tevékenységet ^ részletesebben, minden csapatra kiterjedően tartsa meg. Az uttörŐcsapatvezctpk többsége és. a kerületi elnöké és: nagy ej­­| ismeréssel szól-fi' pártszervezetek irányitó és segítő jilunká.iáról. E segítő tevékenységet általában és részleteiben is jónak érté­kelik,. rendszeresnek tartják és a jövőben is igénylik. A csapatvezetők a pártszervezetekhez a legutóbbi két évben leg­inkább az operativ-uttörőfcladatok eredményesebb elvégzésével összefüggő kérdésekkel fordultak. Ilyenek Voltak: egyes akciók beindításával kapcsolatos feladatok, uttörőrendezvények, ünne­pélyek előkészítése, lebonyolitása, szakkörök vezetőinek ki­• választása, az uttörőotthon kérdése,. a jubileumi pályázatok, ' felhívások elbírálásába való közvetlen bekapcsolódás. Ajb uttörővezetők több iskolában nagyra értékelik a pártvezetés­nek az ifi vezetők kiválasztásában, őrsgyülések ellenőrzésében, élménybeszámolók megtartásában végzett munkáját is. : O: A’éógiteőgkérést.rendszeresen közös megbeszélés követte, ahol a felvetődött problémákat a heiyi .lehetőségek'és.adottságok részletéé' elemzése alapján megvitatták*''és tanácsot, adtak azok megvalósítására. “ ‘V’, ■ Esetenként' iró és,olvasó találkozót, a pártszervezet segítsé­gével szerveztek meg'az úttörők-részé-re.' így a XIII. kerületben ; k : ' kv" - • - /, - Q y, L___________________, I , ■ Al, - ^ * - - . - -/> m-

Next

/
Thumbnails
Contents