Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1970-03-12

„ ' é * •• 2 •' Mindez a Budapesten működő szövetkezetek mintegy 14%-a, és a termelési érték 16%-a. A kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1970.február lo.-i ülésén jóváhagyta a kerületben központilag működő minden szövetkezet új alap­szabályát. A Végrehajtó Bizottság elé már úgy kerültek az alapszabá- i lyok, hogy előzetesen az OKISZ által kidolgozott minta alapszabálynak megfelelően a szövetkezetek vezetői kidolgozták saját alapszabályukat, azt megkonzultálták a kerületi Tanács VB Ipari osztályával, mint szak­­igazgatási szervvel, valamint bemutatták egy erre a célra alakult Jogász- bizottságnak. , r\ A Tanács VB Ipari osztálya, valamint a Jogászbizottság által tett észrevételeket valamennyi szövetkezet elfogadta, azokat az alapszabály véglegesítésénél figyelembe vette. Legfontosabb észrevételek: 1, / Egyes- Szövetkezetek, legkisebb létffiámukat illetően nem reálisan döntöttek. Volt olyan szövetkezet, mely jelen­leg több mint 300 fős tagsággal üzemel és a legkisebb létszámát csak 100 főben határozta meg, holott nyilván­való 50 fős létszámmal is elég gazdaságosan tud üzeme1- ni. Volt ugyanakkor ellenkező példa is, hogy a legkisebb létszámot osak 10 főben határozták meg, ami profiljukat tekintve, alaosony volt. 2, / Néhány Szövetkezetnél a tagsági viszony keletkezése és megszűnése terén is alakult helytelen döntés. Pl. úgy foglaltak állást, hogy azt a dolgozót, aki munkakörében orvosilag alkalmatlanná válik, a vezetőség elbocsáthat­ja, : j • 3, / Volt olyan alapszabály, mely sértette a tagok alapvető jogait, pl. a vezetők fizetését úgy határozták meg, hogy a vezetőségi üléseken hagyják jóvá, holott ez a közgyű­lés hatáskörébe tartozik 4, / Benyújtottak olyan alapszabályt is, melyben nem nyilat­koztak arról, hogy a szövetkezet akar-e érdekképviseleti szerv tagja lenni, holott az alapszabályban arravonatko­­zólag nyilatkozni kötelező. i B. i;t————■—M ■ ■ — ■"■■■■— ---------------------—--------------------------------------------------------------... « mm j*.

Next

/
Thumbnails
Contents