Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1969-09-11

-5- Á « I A körzetek munkájával, tevékenységével a Központi Bizottság is foglalkozik időközönként és erre a területre hozott hatá­rozatot ismertették a körzeti pártszervezetekkel, melyek azt fel is dolgozták. Ez a határozat megerősíti azt a gyakorlatot, melyet eddig is alapvetően végeztek az elvtársak a kerületi PB. politikai, elvi segitése, irányítása mellett. A határo­zat alapvetően elvi jellegű és hosszú időre megszabja a körzeti pártszervezetek tennivalóit. A beterjesztett anyagok, valamint a tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy a területen rendszeres pártmunka folyik. A körzetekben lévő párttagok nagyrésze elfogadja a párt i politikáját, rendszeres kapcsolatban van a párttal és ragaszkodik a párthoz. Ezzel együtt egyesek felvetik, hogy a párt politikája a nyugdíjasokat hátrányosan érinti, mivel nyűgéi, juk nem emelkedik olyan mértékben, ahogyan a különböző árak alakulnak felfelé. Ezeket az észrevételeket minden esetben a felsőbb pártszervek felé továbbítjuk. A körzeti párttagságot nagymértékben foglalkoztatják poli­tikai, társadalmi életünkben meglévő ellentmondások, prob­­lómák, melyekre nehezen vagy soká találnak választ. Ezért ■ van. hogy ilyen kérdéseknél a hangulat nem kedvező és azt a látszatot kelti?*lMígy a mi társadalmunkra csak a hibák a jellemzőek. Ezekre kell határozott, világos választ adni. Bizonyos kérdéseket, melyek foglalkoztatják az elvtársakat, csak felsőbb szinten lehet megoldani, - ezek továbbítva is vannak. De vannak olyan problémák - mint pl. Dickernó elv­társnő által elmondottak - melyeket nekünk kell lerendezni és igyekezni olyan politikai légkört kialakítani, hogy a tagság ne csak egyetértsen a párt politikájával, hanem ki is álljon mellette. Nehézséget jelent e területen az elvi, ideológiai, politikai továbbképzés. Nincs mindég biztosítva, hogy a különböző társadalmi, politikai kérdésekre napra készen tudjanak választ adni az elvtársak. A párttagság nagyrésze lelkesen, aktivan f-N áll ki a párt politikája mellett, de a tagság egy része a párt politikájának egyetértésén túl semmit nem tesz. Előző feladatok segitése a kerületi PB. feladata, utóbbi pedig a körzeti pártvezetősógeké, akik azon igyekezzenek, hogy olyan igényességet tudjanak támasztani a körzet munkaképes tagjai felé, melyről egyébként a KB. határozata is szól. A KB. 1969* március 6.-1 határozatának végrehajtása részben megtörtént. Problémát jelent viszont a másik részének, az átjelentkezést illetően a végrehajtás. Ezt a határozatot az üzemek Írásban megkapták, változás e téren mégsem történt, sőt csökkent a körzetekbe átjelenetkezettek száma, valamint csökkent az aktiv párttagok száma a körzetekben, ugyanis az üzemi pártszervezetek általában az aktiv párttagoknál nem szorgalmazzák a körzeti területre való átjelentkezést. Ez a probléma nemcsak kerületi, hanem budapesti szinten is fennáll, ezért indokolt ebben a témában a BPB vezetésének figyelmet felhívni. I I 4 I _________*____________ I , ~ «*•> ...m

Next

/
Thumbnails
Contents