Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1969-04-24

*■ j . * -5- i 1I Á munkások nagy többsége kifejezésre juttatta, hogy.a párt veze­tése megfontolt, körültekintő s ezt nagyra értékeli. Helyesnek tartották, hogy Kádár elvtárs foglalkozott a szocialista brigádr vezetők országos értekezletén a nyereségelosztás kategorizálásd-, nak kérdésével, mert úgy érzi, ha ezzel már Kádár elvtárs foglal­kozik, akkor ezen u téren bizonyos változtatások lesznek majd, amit igen várnak, Heg kell említeni, heg-, az őszinte, reális vélemények mellett találhatók még demagóg, irreális, eltúlzott és rosszindulatú vé­lemények is, A politikai nevelő munkában erre nagy súlyt kell fek­tetni. Egyetért azokkal a megáll;, pit ás okkal, melyeket az anyag mint fej­lődési tendenciát vöt fel, de ezeket differenciálni kell, még egyes rétegeken belül is, A politikai nevelő munkában támaszkodni kell a törzsgárda.tagjaira, de ugyanakkor nagyobb megbecsülést is kell ! flpl nekik adni, > A szakmunkásoknál a bérszínvonal növekedése lényegesen nagyobb ütem­ben ment végbe, mint a segéd vagy betanított munkásoknál, ITáluk | ;;.«gJk, a munkások átlagbér színvonalának emelése elmaradt más kategóriák n mellett, /kerületi átlag 14-%, náluk 6,3%,/ Pártbizottságuk ennek változtatására határozatot hozott, A tömogszervezeteknek nagy szerepük van abban, hogya munkások szó-, ciális és egyéb életkörülményei javuljanak. Ezért náluk kezdeménye­­zés történt, hogy Medicor szinten építsenek lakásokat. Síihez a vállalat jelentős anyagi eszközökkel is hozzájárult. Ugyanígy kezdemé­nyezés történt arra, hogy a vállalat nagyobb öszzogü pénzt kölcsönöz­ik zön a dolgozóknak a lakás törlesztéshez, Németh Lászlónó otnu: A jelentést jónak tartja, mert liüen adja Vissza azt a' hangulatot, mely a dolgozók köreben tapasztalható. A Jutában mint női üzemben rendkívül élesen jelentkezik a piaci kérdés. Általában az a vélemény, hogy a piaci árak eipe^kednek s ez rendkívül befolyásolja a dolgozó nők hangulatát. Élesen ve­­#7 tik fel az indokolatlan áremeléseket is, valamint hogy a szebb I ^ csomagolási cikkek ára érthetően magasabb, de ugyanakkor az Hz— : V lötökből eltűnnek a régi csomagolású cikkek. Az uj gazdasági mechanizmus Mietőséget ad az árak alakulására 4 || ez az üzemelőiéi úgy mutatkozik meg, hogy egyik üzem emeli a nyers­anyag árát. akkor a feldolgozó üzem kénytelen emelni a késztermék árát, rf|!: 1 Ezt konkrét; helyi példákkal támasztja alá, Hem érti, hogy népgazdasági szinten kinek jó az, hogy szabad utat engednek a munkaerő vándorlásnak. Ez az üzemeknek igen káros, mert jelentős pénzt áldoznak egy-egy dolgozó.betanítására és gyakori, hogy /; gi rövid időn belül elhagyják a vállalatot. Üzemükben ez a téma komoly súllyal vetődött fel, valamint a TSZ-et és KTSZ-ek elszaporodása. A dolgozók felvetik, hogy szükség van-e erre? Ugyanígy fölvetik, hogy |1 j a vidéki kitelepítés elmei vagy új létesítményeknél nincsenek új gépi berendezések, hanem a régi, használt eszközöket kapják. Ez szerintük a koncentráltság szétforgácsold::át jelenti. # % ___________________________—________________________________________-—J } * •••' •*/ ■ ■• zzap

Next

/
Thumbnails
Contents