Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1969-02-27

ú I «-7-szemléiét alapján megvalósul a párttagok példamutatása* A párttagok nemcsak a feladatok méghatározásában., mgg­­vitatásában járnak élen, hanem mpzgositanek azok végre­hajtására és magák is példamutatóan veszik ki részüket' a végrehajtásból# Szépen példázza ezt többek között az is, hogy 1968«ban 19 fő párttagunk lett okleveles, vagy jelvényes kiváló dolgozó, 44 fő kapott pénz vagy tárgyjutalmat a KMP 5o0évfordulója tiszteletére, ■vj- A pártszervezet és álcáiéban a vállalat munkáját igen 1 ^ komoly mértékben jó irányba befolyásolták a vállalat gazdasági vezetésében végbement személyi változások# 1967-68-baa a többek között uj főmérnök, főkönyvelő, személyzeti osztályvezető, főkonstruktőr, főmechanikus, MÜEB# ov, igazgatási ov., stb* került funkcióba* A sze­­mély! változásokkal és több évi szívós politikai munka eredményeként egyrészt megszűnt az eddigi nagyfokú int­rika és bizalmatlanság a vállalatnál, másrészt ez uj vezetők politikai képzettséges hozzáállni szervező ép irányítókészsége jó hatással volt a vállalati kollektíva nézeceinek alakítására és a munka megszervezésére egy­aránt# Ma már sokkal nyugodtabb hangulatban dolgoznak a vállalatnál# Egységesebb lett a kollektíva, s mondhatni, teljesen eltűnt életünkből a még két-három évvel.ezelőtt is meglévő hangulatrombolás, amikor is aszerint kategó­­rizálták egymást csoportok, hogy ki a törzsgyökeres áutóvilles’ és ki jött más területről# Ennek tudható be, hogy vezetőségünk alapjában helyesen találta meg azokat a fő feladatokét, amelyeket meg kellett oldani# • . ' ' * ■ , • • y • ( ’ £ ____________________________ h _______________________j ' :? *>■** ^ - :-4 1———— . ■ . — a .—.. — — - — j ___________i .. ______

Next

/
Thumbnails
Contents