Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1968-09-12

i 1 'V.V'úrJú-.’-' ■ I I i Vannak konstrukcióink (ilyen az „EGER" néven elnevezett gyártmánycsalád) , amelyet világviszonylatban is elismernek és a FERALUX néven bejegyzett márkajelzésű alumínium ablakaink ma már nemcsak idehaza, hanem a tőkés és szocialista országokban egyaránt elismertek és keresettek is. Ezért vált szük­ségessé, hogy fizetési mérleg javító beruházással Székesfehérváron - bázisul véve a szovjet-magyar alumínium egyezmény keretén belül bejutó aluminium­■ többletet és a székesfehérvári Könnyűfémmű felfutásával előállítható alumínium félkészgyártmányokat, sajtolt prolii- és hengerelt árukat - felépítsük Európa legnagyobb és a világ második legnagyobb alumínium ^.blak, «_»jtó és függny­­fal előállító gyárát, ahol a részben már eddig bevezetett, másrészt új piaco­kon gyártmányainkat gazdaságosan értékesíteni tudjuk. Ugyancsak a fejlesztés keretén belül és kapacitásbővítési tendenciával az 1963/61-ben még Kecskeméti Gyárunkhoz tartozó kiskunhalasi telepet önálló gyárrá téve egy 500 fős egységgé fejlesztettük fel, ahol az 1963. évben még mintegy 27-28 millió Ft-os termelést 70 millió Ft fölé tudtuk emelni. Ugyancsak ilyen tendenciával tettük önálló üzemegységgé a külső szerelési gyáregysé­günket, amely gyáregység a „fémmunkás" valamennyi termékének szerelését hivatott elvégezni és az országon belül és országhatáron kívül több mint 300 szerelővel végzi te/ékenységét. Szerelőink havonta az országban átlago­­san 25-30 munkahelyen és igen sok munkahelyen az országon kívül dolgoz­nak. Jelen pillanatban is dolgoznak szerelőink a Szovjetunióban, Algériában, Szófiában, Pozsonyban és Ghánában, de további kiküldetések várhatók az * NDK-ba, Szudánba stb. A közelmúltban - ugyancsak a fejlesztés és kapacitásbővítés céljából a doro­! gi Szénbányászati Tröszttől átvételre került egy bányamozdonyjavitó gépszín, amelynek teljes felújításával és új csarnokok épitésével - melyet mind saját . erőből mindössze 5 millió Ft hitel igénybevételével végeztünk - egy 400-500 ’ fő foglalkoztatására alkalmas gyárrá fejlesztettünk ki és amelyik gyárrészleg, illetve a Zuglói Gyár telepeként mintegy 30 millió Ft-os termelési értéket fog i előállítani, elsősorban a házgyárakhoz szükséges lakatostermékek előállítása vonatkozásában, másrészt olyan épületbádogos termékek előállításával foglal­kozik, amelyeket betanított munkások is képesek előállítani, mint pl. öltöző­’ szekrények, fürdőkályha hengerek, öblítő tartályok stb. Részben már tettünk emlitést a kapacitásbővités során a kecskeméti gyárunk ihaHT ; 2 rekonstrukciójáról, uJiol többek között egy 10 000 m nagyságrendű, 4 hajós, darupályás csarnok megépítésével és az egész gyár teljes rekonstrukciójá­val a termelést mintegy 200 millió Ft/évi értékkel fogjuk bővíteni. Ez részben i, Ui . I ) I—-> < / > r \ 4? V ' , , *• ' *p 1 . -A ...V *

Next

/
Thumbnails
Contents