Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1968-08-29

■ ’ ' ' - I- 2 -- Biztosítja a pártapparátus közlekedéséhez szükséges feltétele­ket.- A PTO-, illetve cPMO-val közösen ellenőrzi a szervezeti szabály­zat tagdijfizetési előírásainak betartását. Megszervezi a tag­, díjelszámolást, biztosítja annak határidős betartását mind a pártszervezetek részéről, mind a Budapesti Pártbizottság felé.- Biztosítja és ellenőrzi a pártiratok nyilvántartását, őrzési rendjét, irattározását* selejtezését és ellátja az ügykezeléssel kapcsolatos tennivalókat,- Intézi a munkaügyekkel kapcsolatos feladatokat.- Tanulmányozza és figyelemmel kiséri a pártapparátus státus és bérhelyzetét. Javaslatot tesz a vezető testület, illetve a Bu­dapesti Pártbizottság Pártgezdasági Osztályára - az érintett, osztályok bevonásával - a szükséges intézkedések megtételére.- A társosztályok előzetes véleménye alapján javaslatot tesz az apparátus dolgozóinak, valamint az egyéb társadalmi aktíváknak jutalmazására, megszervezi annak lebonyolítását.- Foglalkozik a jubileumi jutalmak elbírálásával, annak a Budapes­ti Pártbizottsághoz történő felterjesztésével.- Megszervezi és lebonyolítja a pártapparátus dolgozóinak belföldi és külföldi üdülését, az apparátusban dolgozók gyermekeinek üdü­lését, nyári napközitáborát.- Évente megszervezi a pártapparátus dolgozóinak egészsége védel­me érdekében a szükséges szűrővizsgálatot.- Figyelemmel kiséri a pártapparátus dolgozóinak szociális problé­máit, segítéóget nyújt azok megoldásában.- Irányítja az osztály mellett működő társadalmi aktivahálózat te­vékenységét. Biztosítja rendszeres beszámoltatását, adott eset­ben intézkedéseket tesz a hiányosság megszüntetésére.- A Budapesti Pártbizottság Gazdasági és Ügykezelési Osztálya felé - általuk meghatározott időben - a pártgazdasági és ügykezelési munkával kapcsolatos kérdésekről kimutatásokat, jelentéseket ké­­szit. I ' ■»»----" ~ V" — ■■■ ■ ■’1T» "" '~' 'J i________________———-----------------------------—----------------—-----------------------------—'

Next

/
Thumbnails
Contents