Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1968-02-15

» J 'I 6*/ Szükséges még megemlíteni néhány különböző kérdést, amely szintén befolyásolja a politikai hangulatot és felmerült az utóbbi időben,- Az OTP hitel után fizetendő magas kamat csökkenti a fizikai dol­gozók, alacsonyabb keresetűek lehetőségeit, hogy szövetkezeti, lakás, társasház, vagy magánépltkezés útján lakáshoz Jussanak,- Néhány vállalatnál komoly gondot okoz a vezetőknek, ho^y az export ra gyártott termékeik után csak akkor kapnak pénzt, ha ezt a kül­­keresekedelem továbbítja. Ennek következtében pl, a Kender Juta, az ELZKTI Zár- és Lakatgyár, a Medicor, stb. Jelentős bankhitelt vettek fel, amely után fizetendő kamat a Jcvedelerazőeég terhére megy.- Egyes üzemekből - Autóvill, Elektromos Müvek - azb Jelezték a pártszervezetek, hogy Jónéhány párttagnál gondot okoz az új tag­^ díjfizetési rendszer bevezetése. Bár a politikai hangulat megítélésénél fontos tényező a nemzetközi helyzet, a nemzetközi események alakulása, azonban a mostani tájékoz­tató keretében ezzel részletetesebben nem foglalkoznánk. Talán annyi! hogy a széleskörű érdeklődés középpontjában mindinkább a nemzetközi kommunista és munkáspártok budapesti tanácskozása áll, de továbbra is mindennapi téma az Egyesült Államok *ietnam elleni agressziója* A havi Írásos információnkban majd erre^is részletesen kitérnénk* j Az üzemi dolgozók politikai hangulatával kapcsolatban szükséges meg­említeni, hogy az üzemi párt és tömegszervezetek, de a gazdasági ve­zetők is széleskörű politikai £elviáágositó és nevelő munkát végeznek Az utóbbi hetekben a rendszeres egyéni beszélgetéseken túl taggyűlé­seken, csoportos beszélgetéseken, pártnapokon, különböző értekezlete­ken állandó napirendi téma volt az új gazdaságirányítási rendszer be­vezetésének és ebből származó konkrét feladatoknak a kérdése, a meg nem értett vagy vitatott kérdések sokoldalú megválaszolása, magyará­zása, A különböző párt és tömegszervezeti oktatások keretében, amely több mint 25 ezer embert fog át, önálló témaként is, de a tematikák­hoz kapcsolódva rendszeresen foglalkoznak a szemiháriumokon az időszerű tömegpolitikai kérdésekkel, [I ' !^jf I i i I ! _____________ül ■———1——— -—' - ---------— .............................. i * * '***»».*-­' '.*£-7-

Next

/
Thumbnails
Contents