Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1967-09-14

♦ I *- A káderek nevelésében az eddigieknél nagyobb szerepet kell biztosítani a választott testületeknek. /PB. VB. Fegyelmi Bizottság, alapszervi vezetőségele/ A hatáskörbe tartozók beállításával, leváltásával kap­csolatos állásfoglaláson túl vegyenek részt politi-I kai képzésük, vezetőkészségük alakításában, magatartá­suk, jellemük formálásában, í- A Végrehajtó Bizottság a gazdasági vezetéssel közösen felülbírálja a főosztályvezetők és osztályvezetők ed­digi tevékenységét, magatartását annak tükrében, hogy ' mennyire tudnak majd megfelelni a jövőbeni támasztan-i /-> dó követelményeknek, melyek a gazdasági reformból adód­nak. Ez óv végéig oz I. kategóriába tartozókat. 1968. első félévben a II. és III. kategóriába tartozókat.- Az alapszervezetek ellenőrizzék és segitsék a minősí­tésekre vonatkozó kormányhatározatok pontosabb be­tartását. A gazdasági vezetés készitse fel a minősítőket e munka tartalmi színvonalának emelésére. Meg kell szüntetni az ellentmondásos minősítéseket. Fontos mérce legyen a vezetők munkájának, magatartásának megítélése­kor az, hogyan foglalkoznak az utánpótlás biztosításá­val, mennyire fejlődnek, nevelődnek mellettük a káderek. : j- A Pártbizottság fontos feladatának tekintse, hogy a vállalat által kidolgozott kereskedelem-politikai el­vek maradéktalanul megvalósuljanak, ezért rendszere­sen figyelemmel kisérjük a külkereskedelem területén dolgozó párt és gazdasági vezetés munkáját, a kiala­^ kult vezetési módszereket, a külkereskedelem szervezett­ségét, különös tekintettel a fiatal káderekkel való foglalkozás irányában.- Piacpolitikai elvek gyakorlati alkalmazását rendsze­resen negyedévenként, tervbeijesitéssel kapcsolatban értékeljük nagyobb kiállítások és üzletkötések során a külkereskedelmi pártalapszervezetnek segítséget nyújtunk.- Társadalmi utón is elő-kivánjuk segíteni a műszaki fejlesztés, a termelés és az értékesítés területén dolgozó szakemberek kapcsolatait. U ; L-__________________________________________________________________________- | ’-*sss;5*im(smmím ***’■: ______________________________________________■ .. . -____________________________________________________:- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents