Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1967-02-02
' - • ' " - \ * , I •r ' U ■ ' 4- ,.6 A vállalat /gazdasági. veire tőinél; Irányító munkája, A vállalat vezetésében 1965. január 1-vél változás történt, mert ez alkalommal névezték ki -a vállalat’ igazgatójává Tóth Béla elvtársat. Ugyanakkor 19-65. juínius-15-kel dr.Jung Mihály elvtársat a főkönyvelői teendők éllátásával bízták meg irányitószerveink. A vállalat gazdasági irányításában az osztályvezetők is aktívan résátvesznek. A. rendszeres osztályvezetől .értekezleteken-, mélyeken a helyi Pártszervezet r- titkára, és ozakszervozet képviselője is , résztvesz.Tárgyalásra kerülnek, mindazon szempontok és irányelvek, melyek a gazdasági;munka irányításában és vezetésében változást jelentenek, iíletye azok megjavítását célozzák*Az osztályokra bontott intézkedési- tervek végrehajtása az osztályvezetők irányításával, a szakelőadók bevonásával. történik, A vállalatvezetés irányító munkájába bevonjuk az üzlétogységék vezetőit , és dolgozóit is. Ez oly módon. k~ történik, hogy a rendszeres üzletvezetői értekezleteken'.termelési- tanácskozásokon megadjuk a következő időszak gazdasági és politikai feladatait. Ezeket megvitatjuk és a hozott határozatokat az az üzletvezetők az üzletek d.olgozóiival ismertetik, A vállalat vezetékének legf öntosa’bb fel- - adatát képezi, hogy a Politikai Bizottság határozatánakmegfelelően tovább fejlessze a vállalat üzemegységeit a jobb áruellátás, kulturált szolgáltatás, társadalmi tulajdon és a fogyasztók védelme tekintetében. Ezen elvek megvalósítása céljából vállalatunk több- üzlet vezetésében változást eszközölt. Kiváló képességű szakemberek kerültek egy-egy üzlet.élére. Szakmunkások /felszolgáló, szakács, cukrász/ . tekintetében is cseréket végeztünk. A szakmai munka meg- . erősítése mellett további fő feladatunknak tekintettük a vállalat gazdálkodásának meg javítását.--1965. évben a. vállalat eredménye a kedvezőtlen, év miatt nem volt kielégítő.. 1966, évben azonban, már jelentős javulásról'számolhatunk be, mert az I-III,n,é~i eredmény 810/m. Et.> nyereségről számolhatunk be, mert az I-XIlln.é-i eredmény 810/m Et. nyereséget mutat. A IV.n.é'-lvárha.tő . eredménye; 790/m: Ft. így szintBn mintegy 160,0/m Ft. nyereség várható, a korrigált báElA-l^/E.-Ff^áöáaáe ével- szembeg.- Fenti eredmény kb, 10 napi munkabérnek.megfelelő nyerőségrészesedést biztosit dolgozóinknak. Vállalatunk nagy súlyt helyez arra, hogy a rendelkezésre álló alapok, eszközök,rendeltetésszerűen . kerüljenek felhasználásra. Költséggazdálkodás megjavítása, érdekében az Üzleti’ költségfelelősi rendszert újjászerveztük, -, és a felelősök beszámoltatását rendszeresen végezzük. A Part és tömegszervezetük tevékenysége, a' határozat végrehaTETsánáK éhBeHbén ;-------------------------------------- ' Pártszervezetünknek 76 tagja van. Ezek létszáma az összes dolgözokhöz"-Vf3ZOnyitva igen alacsony. Ez azt is jelenti, hogy igen sok olyan üzletünk van, ahol egyetlen párttagunk sincs*á . * ? ■ sí. " vü ; ____.... •... ... ■ ... —_—J-w ----------------------------—................................................................. '. ' : r- - ~ ■>